Műsorújság
RTL Most

A hűvös idő „vonzza” a fatolvajokat

A hideg beálltával megjelentek a fatolvajok Bács-Kiskun megyében. Szinte minden nap elfognak egy-egy embert a rendőrök.
Letarolták az erdőt Lajosmizse határában: tolvajok vágták ki a fák egy részét.

„Lassan megyünk, leengedjük az autó ablakát és hallgatjuk, hogy hol megy a láncfűrész.”

Szerdán is így vették észre az erdőben a tolvajokat a polgárőrök.

„Hátulról odalopóztunk és még éppen vágták a fát, amikor megleptük őket. Annyira nem számítottak ránk, hogy nem is próbáltak menekülni” – mondta Nagy Zoltán, a Lajosmizsei Polgárőr Egyesület vezetője.

A polgárőrök azt mondják, amióta hidegebbek a nappalok, rendszeresek a falopások a környéken. Vannak, akik eladásra, mások saját használatra lopják a fát.

Pontosan a lopásokat akarta megelőzni a csongrádi önkormányzat, amikor fagyűjtési akciót hirdetett rászoruló családoknak.

„Négy köbmétert kellett összegyűjteni, ebből a rászorultak kettőt haza vihettek, kettőt pedig itt kellett hagyni, hogy azoknak adhassuk, akik olyan betegek, hogy ki sem tudnak jönni a házukból” – mondta Dr. Kőrösi Tibor polgármester.

Így az önkormányzat annyi fát adott volna a családoknak, amennyivel karácsonyig tudtak volna fűteni. De nem kellett. Összesen 69 családot hívtak meg az akcióra, közülük csupán kilencen éltek a lehetőséggel.

A héten elfogott fatolvajok ügyét gyorsított eljárásban tárgyalta a bíróság. Az elfogott 4 lajosmizsei tolvaj közül ketten felfüggesztett börtönbüntetés kaptak, kettőt pedig próbára bocsájtott a bíróság.

Legnézettebb videók