Műsorújság
RTL Most

Szakadás: Kilopták a ház alól a tartóoszlopot

Három embert vett őrizetbe a rendőrség a Kén utcai házomlás miatt.
Romok vannak a Kén utcai ház udvarán. Egy kád és egy gáztűzhely. Az alvó emberekkel ezek is lezuhantak az emeletről csütörtök éjszaka. A házat kiürítették, a lakók már elköltöztek, de a leszakadt lakás folyosójáról a száradó ruhákat már nem tudták elvinni.

Csütörtök hajnalban átszakadt a födém, és szinte egy teljes lakás zuhant egy szinttel lejjebb. Kilenc ember, köztük öt gyerek sérült meg. Mindenkit kitelepítettek az épületből.

„Egy szivacsmatrac, egy pokróc, és az egyik kerületi óvodától, ami itt van a Kén utca közelében pedig küldtek játékokat, hogy a gyerekek esetleg bejönnek ide, akkor tudjanak játszani” – mondta el Szanics Éva.

Egy helyi középiskolába mehettek volna a kitelepített lakók, de nem mentek, sem csütörtökön, sem pedig éjszaka. Valahol mindenki talált magának szállást.

„Huszonhat családot sikerült elhelyezni, három elhelyezése olyan értelemben függőben van, hogy nem fogadták el a felajánlott lakást, de ők is jó helyen vannak rokonoknál” – mondta Bácskai János, polgármester.

A födém egyebek mellett azért gyengült meg, mert az öreg épületet erősítő acél tartógerendákat korábban ellopták. A rendőrök még csütörtökön elfogtak és őrizetbe vettek két embert, akik a gyanú szerint kilopták a vasat a lakás alól. A huszonéves fiatalok a kerületben élnek, és már voltak büntetve.

„A rendőrség munkatársai az este folyamán egy harmadik személyt is beazonosítottak, aki feltehetően a szállításban segédkezett korábban. Őt a BRFK-s munkatársaink a mai nap folyamán kihallgatták, és szintén őrizetbe vették.”

Hogy mikor lopták ki a vasat az emelet alól, egyelőre nem tudni. Feltehetően nem régen, mert az önkormányzat folyamatosan figyeli a Kén utcai épületeket. Elsősorban azért, hogy a már kiürített lakásokba senki se költözhessen vissza. A házakat ugyanis évekkel ezelőtt már bontásra ítélték. Ez azt jelenti, hogy beköltözni már senkit sem engednek, a kiürült lakásokat elfalazzák. Hogy a födém leszakadása után most mi lesz az épülettel, arról a statikusok még nem döntöttek.

Hasonló videók

  • Folytatjuk visszatekintő sorozatunkat a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából, hónapról hónapra idézzük fel 1989 eseményeit. 30 éve megállapodással, de nem egyetértésben zárta ülését a Nemzeti Kerekasztal. Ez volt az a fórum, amin az ellenzéki pártok, az MSZMP, valamint társadalmi szervezetek vezetői találkoztak azért, hogy Magyarország demokratikus átalakításáról tárgyaljanak. A résztvevők az államfő választás módjáról nem tudtak megegyezni.

  • Nem tudja kifizetni a teljes bért alkalmazottainak az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség. A korábban egyházként működő szervezet vezetője azt mondta, egy korábbi ingatlanügy illetékét vonták le tőlük, emiatt kerültek nehéz helyzetbe. Iványi Gábor szerint a kormány szándékosan nem adja vissza nekik az egyházi státuszukat, pedig úgy mentesültek volna az illeték alól. A Miniszterelnökség erre annyit reagált, a törvény egyértelmű.

  • Egyetlen kormánypárti képviselő sem ment el az Országgyűlés klímaügyi rendkívüli ülésére, így azt lényegében meg sem tartották. Az ellenzéki pártok egységesen bírálták a kormányt és a kormánypárti politikusokat, amiért nem veszik komolyan a klímaváltozást és a globális felmelegedést. A Fidesz-KDNP szerint az ellenzék csak kampánycélokra akarta használni a parlamentet.

  • Leomlott egy támfal egy budavári építkezésen hétfő este, amikor egy markoló próbált több méter mélyről kiemelni egy kisebb munkagépet. Csak néhány centin múlott, hogy a 20 tonnás jármű nem fordult bele az árokba. Az önkormányzat szerint nem volt engedélye a kivitelezőnek építési munkálatok végzésére csak régészeti feltárásokra, a kivitelező cég szerint viszont amilyen munkát végeztek, arra megvolt az engedélyük.

  • Rendületlenül hisz a debreceni közoktatás sikerében - így kommentálta a civishir.hu portálnak Debrecen polgármestere, hogy ő maga a városban most átadott, évi csaknem 3 millió forintos tandíjért igénybe vehető nemzetközi iskolába íratta a lányát. Papp László azt is mondta, gyermekei oktatását magánügynek tekinti. A DK szerint máshol Debrecenben zebrát sem festenek az iskolához, így a polgármesternek le kellene mondania.

  • Senki nem akar polgármester lenni Lakhegyen és képviselőnek se jelentkeztek ezért elmarad a helyi választás a Zala megyei községben. A helyiek szerint a többség kiábrándult a politikából, ezért nincsenek jelöltek az önkormányzati választásra. Hasonlóan járt Apátvarasd, Rábaszentandrás és Balatonszepezd is. Ezeken a helyeken később időközi választást tartanak.

  • Kevés az orvos vagy túl sok a beteg - ezzel indokolták a budapesti szakrendelőkben, hogy miért kell akár három hónapot is várni hasi ultrahang vizsgálatra. Azután néztük meg a budapesti ultrahang-helyzetet, hogy tegnap beszámoltunk arról, hogy a XI. kerületben egyáltalán nem tudnak időpontot adni vizsgálatra. Az emberi erőforrások minisztériumánál azt írták: várhatóan jövőre készül el a szakrendelői várólista rendszer.

     

  • Hihetetlen megmenekülés Ausztráliában! Egy férfi két napon át vonszolta magát törött lábbal és csuklóval a vadonban, mire a mentőcsapatok rátaláltak. Éppen túrázott, amikor egy hat méter magas vízesés tetejéről lezuhant. Mivel a telefonja összetört, nem tehetett mást, olyan helyre kellett másznia, ahol észrevehetik.

  • Véletlenül fejbe lőttek egy 22 éves román férfit, amikor autójából kiszállva épp templomba ment volna. Mint kiderült, a lövedék egy két és fél kilométerre lévő gyakorlótérről származott, ahol a csendőrség éppen lőgyakorlatot tartott. Az eltévedt golyó súlyosan megsebesítette a fiatalembert, de túlélte a balesetet.

Legnézettebb videók