Műsorújság
RTL Most

Drágul az élet

A legtöbb boltban kapható termék drágul januártól az áfaemelés miatt: ezt mondták szombaton a kereskedők az RTL Híradónak.
Pontos kasszát vezet a négytagú Lehelvári család: élelmiszerre egy hónapban 50 ezret költenek. Úgy, hogy mindenből az olcsóbbat választják. Január elsejétől ennyi nem lesz elég. A kormány ugyanis megemeli az áfát 25-ről 27 százalékra. Ha ezt a kereskedők teljesen áthárítják a vásárlókra, akkor, ami eddig 125 forint volt, ezután 127 lesz. Ami pedig 50.000 volt, az 50.800 forintba kerül majd.

De nem nő mindennek az ára az áfaemelés miatt: kenyér, tej, könyvek, újságok, gyógyszerek, ezek kedvezményes áfakörbe tartozó termékek.

A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az áfaemelés egy részét átvállalják majd a kereskedők.

„Az alapvető cikkeknél ma szinte lehetetlen árat emelni, tehét az alapvető élemiszereknél a kereskedők nagyon óvatosak lesznek, ugyanakkor ha egy termék jobban fogy, akkor megkockáztathatja a kereskedő az áremelést” – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Muszáj, hogy az áfamelés egy részét áthárítsák a vevőkre - ezt mondta az egyik áruházlánc szóvivője.

„Az elmúlt időszakban a tartalékok elfogytak, tehát az teljesen bizonyos, hogy a kettő százalékos adóemelésből származó árkülönbséget nem nagyon fogja tudni egyik szféra sem lenyelni” – mondta Fodor Attila, a CBA szóvivője.

A tankolás viszont egyértelműen drágább lesz az RTL Híradó által megkérdezett elemző szerint. A gázolaj és a benzin literje is többe kerülhet majd 400 forintnál.

„Január elsején 6 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára, természetesen hangsúlyozom, hogy csak akkor, ha semmi más nem változik, vagyis ha nem emelkedik a világpiaci ár, és a forint nem romlik” – mondta Bartha Judit, a GKI elemzője.

Az RTL Híradó megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot is arról, hogy miért pont az áfát emelték meg. A minisztérium szerint ez az adó, amit a legnehezebb kikerülni, és abban bíznak, hogy a legtöbb kereskedő átvállalja az adóemelés nagy részét.

Hasonló videók

  • Dróntámadás ért több szaúdi olajterminált. Emiatt felére csökkent az ország olajkitermelése, így 5 százalékkal visszaesett a világ olajkitermelése is. A szaúdi kormánnyal harcban álló jemeni lázadók vállalták a felelősséget a merényletért, az amerikai kormány szerint mégis Irán áll a támadás mögött.

  • Különös dolgok történnek a Leopárdföld nevű nemzeti parkban az orosz távol-keleten. Az erdőben elhelyezett egyik kamera felvételei szerint az ott élő állatok rendkívüli érdeklődést mutatnak egy GAZ- márkájú teherautó vezetőfülkéje iránt…

  • A magyar demokrácia és jogállamiság helyzetéről tárgyalnak hétfőn az uniós tagállamok külügyminiszterei. A témát az unió soros elnökségét betöltő Finnország vette napirendre, miután az Európai Parlament már egy éve elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, amelyben a képviselők azt állapították meg, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság. A kormány szerint bevándorláspárti bosszúállók támadják az országot, az MSZP szerint a vitának semmi köze bevándorláshoz.

  • Több mint 16 ezer diplomata útlevelet adott ki az Orbán-kormány 2010 óta – tudta meg a Népszava a Külügyminisztériumtól. Jelenleg is több mint 7600 ilyen okmány van érvényben. A tárca azt közölte: csak indokolt esetben adnak ki diplomata útlevelet. Az LMP szigorítaná a szabályozást, a miniszter azonban nem.

  • Rendőrségi eljárás indult Budakeszin, miután az ellenzék egyik képviselőjelöltje saját költségére 3D-s zebrát festett az új iskolához. Közlekedésbiztonság veszélyeztetése miatt nyomoznak. A zebrát festő jelölt azt mondja, nem kampányolt, hanem aggódott a gyerekek biztonságáért, mert zebra nélkül veszélyes volt az átkelés. Két nappal később az önkormányzat is lépett, és hagyományos zebrát festettek a 3D-s helyére.

  • Földutat avatott a helyi fideszes országgyűlési képviselő Zala megyében. Vigh László polgármesterekkel és egy pappal együtt adott át egy mezőgazdasági utat Nagylengyelnél. A helyi polgármester szerint minden átadóra illik meghívni a térség országgyűlési képviselőjét. A DK szerint a fideszes politikusok a kampányban bármit átadnak és felavatnak.

  • Áron alul próbálják eladni a rezsiutalványt az interneten. Van, aki 5 ezerért, más 6500 forintért árulja. A kormányszóvivő korábban azt mondta, mivel nem névreszólóak a rezsiutalványok, ezért továbbadhatók. A Jobbik képviselője azt mondta: várható volt, hogy sokan pénzzé akarják majd tenni az utalványt, akár áron alul is, ezért szerintük egyszerűbb lett volna eleve pénzt utalni.

  • Egy új, uniós szabály miatt senki se léphet be a netbankjába plusz azonosító nélkül, amelyet többnyire SMS-ben küldenek el a pénzintézetek. És most már 5 ezer forint alatti kártyás fizetéseknél is kérhetik a PIN-kódot. A jegybank kizárólag az online vásárlások szigorítását halasztotta el az új uniós intézkedések közül

Legnézettebb videók