Műsorújság
RTL Most

Átmeneti gyógyszerhiány a láthatáron

Többszáz gyógyszer ára csökken október 1-től. Ezekből a patikák nem készleteznek, nehogy rajtuk maradjon a drágábban vásárolt gyógyszer.
Több mint nyolcszáz készítmény ára csökken majd, ahogy a patikusok mondták, a leghétköznapibb betegségek gyógyszerei. Ha csökken az ár, rendszeresen előfordul átmeneti gyógyszerhiány is.

„A nagykereskedő is kiüríti a raktárkészletét, és így ha egy-egy egyedi igénnyel bejön a beteg, amit meg is rendelne, azt neki a gyógyszertár nem tudja megadni, mert már a nagykerben sem lesz 1-2 hétig, amíg van ez az átállás” – mondta Bodnár András gyógyszerész.

Árcsökkenéskor ugyanis a raktározott készlet leértékelődik. Ezért ilyenkor inkább nem raktároznak.

„Egy nagy patika esetében ez jelenős összegre rúg, több százezer forintos veszteség érheti egy-egy váltás kapcsán a gyógyszertárakat” – mondta Zolnay Kriszta patikus.

A gyógyszerész kamara szerint a bevételveszteség és a gyógyszerhiány is elkerülhető lenne, ha már korábban rendelhetnének az olcsóbb áron.

„A gyártói szervezetek és a nagykereskedők szövetségeitől azt kértük, hogy az árváltozásokat megelőzendő néhány napban a patikákat már az új árakkal lássák el gyógyszerekkel” – mondta Hankó Zoltán, az MGYK alelnöke.

Az egészségbiztosítási pénztár az RTL Híradót arról tájékoztatta, hogy a gyártók jelentős része ezt vállalta, így szerintük most nem lesz gyógyszerhiány. Honlapjukon pedig keddtől elolvashatók az új árak.

Legnézettebb videók