Műsorújság
RTL Most

Nem engednék külföldre a magyar diákokat?

7, vagy 15 évre is itthon tartaná a diplomás fiatalokat az oktatási államtitkárság.
A Pécsi Tudományegyetemen a legdrágább az orvos képzés -10-12 millió forintot fizet diákonként az állam. A fiatalok ugyanakkor nem örülnének annak, ha erőszakosan Magyarországon tartanák őket.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a tervei szerint az államilag támogatott képzésen tanuló diákoknak cserébe valamit vissza kell majd adniuk a társadalomnak és az államnak, de nem pénzt.

„Amit mi tervezünk, az nem a költségek kifizetése, hanem minden olyan hallgatónak, akinek a képzését, az állam, az állampolgárok adóforintjaiból fizeti, az állam szerződést kössön, amiben rögzíti a további feltételeket” – mondta Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár.

Például, hogy bizonyos ideig nem mehetne külföldre dolgozni a diák. A terv konkrét időt nem nevez meg, csak példákat hoz fel: 7 illetve 15 évet.

„Aki fizikus és magfizikával foglalkozik, hol tud Magyarországon magfizikával foglalkozni.”

Extrém, de valós példa. A rektori konferencia elnöke szerint csak akkor támogatnák az ötletet, ha azt megfelelően szabályoznák.

„Nagyon átgondolt, sokrétű szempontrendszert figyelembe vevő szabályozást el tudnék képzelni. De sommásan kijelentve, hogy x évre itthon kell maradni, vagy vissza kell fizetni, az beláthatatlan következményekkel járhat.”

Az MSZP szerint a kormány ezzel azt éri el, hogy a fiatalok eleve külföldre mennek majd tanulni.

„Nem lehet röghöz kötni a fiatalokat, tisztességesebb bér kell nekik, életpálya modell” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja.

Az új felsőoktatási törvény koncepciója most készül, a kormány még nem tárgyalt róla. Az államtitkár őszre ígérte a végleges verziót.

Hasonló videók

  • Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.
    Magyarország harmadik legnagyobb városa, és az egyike a két megyeszékhelynek, ahol jelenleg nem kormánypárti a polgármester. Pezseg a kulturális élet, alacsony a munkanélküliség, de sokan úgy látják, a város ellenzéki vezetése miatt komoly lehetőségektől esik el. Szegedet 2002 óta a szocialista Botka László vezeti.

  • Minden jogi kérdést tisztáztak - ezt mondta a magyar jogállamiságról szóló brüsszeli meghallgatás után az  igazsgáügyi miniszter. Varga Judit szerint politikai boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen a migráció elutasítása miatt. Az Unió soros elnökségét ellátó Finnország európai ügyekkel foglalkozó minisztere szerint viszont erről szó sincs, pusztán meghallgatták a magyar kormány álláspontját a vitában. A DK úgy reagált: a magyarok szabadásága az eljárás tétje.

  • Elhunyt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini együttes zenésze. A billentyűs, zeneszerző halálát a Piramis együttes Facebook oldalán közölte. Gallai Péter a '70-es '80-as években írta a Piramis zenekar több meghatározó slágerét. 65 éves volt.

  • A világgazdaság elleni iráni támadásnak nevezte a szaúdi olajfinomítóval szembeni dróntámadásokat az Egyesült Államok energetikai minisztere. Irán szerint viszont alaptalanok az ellenük felhozott amerikai vádak. Az akciót egyébként az irániak által támogatott jemeni húszi lázadók vállalták magukra, ám egyre több jel utal arra, hogy nem ők állnak a légicsapás mögött.

  • Évtizedek óta nem látott mértékben drágult hétfőn a nyersolaj a Szaúd-arábiai olajterminálokat ért hétvégi támadássorozat után. A GKI Gazdaságkutató szerint ha a létesítményekben nagyobb károk keletkeztek és hosszabb ideig tart majd a helyreállításuk, akkor Magyarországon is nagyobb mértékben drágulhatnak az üzemanyagok. A benzinért és a gázolajért szerdától ugyanannyit kell fizetni, mint most.

  • Hivatalosan ugyan csak egy Fidesz által támogatott polgármester-jelölt indul Szegeden az önkormányzati választáson, de Botka Lászlónak négy kihívója is van. Van, aki iparfejlesztést ígér, más munkahelyeket, és többen a kormánnyal való jobb együttműködést hangsúlyozzák. A jelenlegi szocialista polgármester viszont folytatni szeretné a munkát. Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.

  • Megafonnal ábrázolja és komolytalannak állítja be Tarlós István kihívóit a Fidelitas a plakátjain. A kampányban viszont épp a főpolgármester érkezett ilyen eszközzel egy sajtótájékoztatóra múlt pénteken. A Fidesz ifjúsági szervezete azt írta, hogy az eset után sem változtatnak a plakátokon, mert pénteken Tordai Bence volt az, aki "provokált, zavart keltett és indulatokat szított."

  • Magyarországot megvédeni ment Brüsszelbe - ezt mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az unió általános ügyek tanácsának ülése előtt. A testület a magyar jogállamiság helyzetéről tárgyalt, miután az Európai Parlament már csaknem egy éve elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, amely kimondta: az országban sérül a demokrácia. A DK szerint az ülésen a magyar emberek szabadságáról tárgyalnak. Az egyeztetés adásunk alatt ért véget, az eredményről később tájékoztatják a nyilvánosságot.

Legnézettebb videók