Műsorújság
RTL Most

Csepeli borzalom: vallott egy újabb túlélő

Nemrég egy újabb szemtanút hallgattak ki, aki azt állította, hogy őt is megpróbálták élve eltemetni.
Négy áldozat. Ennyi holttestet találtak a nyomozók a csepeli erdőben. A gyilkosságokra azután derült fény, hogy egy férfi kiszabadult és jelentkezett a rendőrségen. Azt mondta, támadói élve akarták elásni.

„ Csak annyira emlékszem, hogy előttem a föld, hátulról elkapta a nyakamat egy kötéllel, vagy mivel, és egyből ilyen eszméletvesztés lett…” – mondta a férfi.

A rendőrök egy órával később elkapták az egyik gyanúsítottat, másnap pedig két társát is. Azóta több embert is kihallgattak az ügyben. A Blikk információi szerint nemrég egy újabb szemtanút hallgattak ki, aki azt állította, hogy őt is megpróbálták élve eltemetni.

A férfi szerint a csepeli éjszakában mindenki tudott a szörnyűségekről. Az áldozatok pénzét elvették a gyanúsítottak, sírjukat előre megásták, majd élve eltemették őket az eperföldön. Azt, hogy pontosan kiket ölhettek meg, a rendőrség még vizsgálja.

„ Azt tudom mondani, nagyon sok információt kaptunk, részben a nyomozás eredményéből fakadóan, részben a sajtóban megjelent hírek alapján, úgyhogy azt tudom mondani, hogy nem kell már olyan nagy populációban keresni az áldozatok kilétét” – mondta Deme Tamás rendőr őrnagy, az Életvédelmi Osztály vezetője.

A Nemzeti Nyomozó Irodánál a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkoztak az újabb szemtanú állítólagos vallomásáról.

Legnézettebb videók