Műsorújság
RTL Most

A faluval együtt a lakók is csődbe mennek

Három hónapja nem kapnak se segélyt, se fizetést a versendiek, miután a település csődöt jelentett.
A gázórát már leszerelték, a gázszagot viszont még érezni a versendi iskola ebédlőjének udvarán. Több mint 100 helybéli kisgyerek kap ott minden nap ingyen ebédet, mindannyian hátrányos helyzetűek. Most azonban egy hétig zárva az ebédlő.

-Van ebéd?
-Sajnálom drágám, ma nincs. Hétfőtől jöhetsz újra. De akkor várunk gyere, jó?

Az éthordó most üres maradt. Az elmúlt hetekben azonban még az is kérdésessé vált, hogy a jövőben tudnak-e egyáltalán enni adni a gyerekeknek. Az önkormányzat ugyanis közel 6 millió forinttal tartozik az ebédszállítónak, s néhány hétig még biztosan nem tudnak fizetni.

„Nagyon nehéz helyzetben van, ő is tartozik már a beszállítóknak, egyfolytában tárgyal, akiknek
szállítanak be alapanyagokat. Vállalt, legutolsó beszélgetésünk arról szólt, igen, jövő héten újra főz, most kivéve ezt az egy hetet, addig amíg a pénzügyi gondnok ide nem érkezik” – mondta Kárász István, Versend polgármestere.

De nem csak a gyerekek étkeztetése vált bizonytalanná. Az elmúlt hetekben kikapcsolták az áramot a település orvosi rendelőjében, postáján és egy önkormányzati lakásban is. Az önkormányzat ugyanis több tízmilliós tartozást örökölt az elmúlt évekről, amivel a jelenlegi helyzetben már nem tudtak megbirkózni, zárolták számláikat.

„Három hónapja nincsen bérünk, három hónapja nincsen segélyfizetés a faluban, szinte éhséglázadás van. Lassan éhségsztrájk lesz. Ezen nem kell csodálkozni, s szeretném, ha valaki az állam részéről felfigyelne ránk” – mondta Kárász István, Versend polgármestere.

A falu polgármestere az egyik közösségi oldalon is beszámolt a falu csődjéről. Az ezer lelkes falu
lakói elkeseredtek.

”Nincsen munkalehetőség, bár lenne valahol munka, akkor el tudnánk menni dolgozni, gyárba, Bólyon, vagy Szederkénybe, de nem vesznek fel, s akkor meg tudnánk élni” – mondta Keleti Pálné.

Többen az utolsó tartalékaikat is felélték, az éhezés határára jutottak, mint ahogy az egyik 4 gyermekes család is. Az anya azt mondja, már ennivalójuk és vizük sincs. A szomszédba járnak vízért. Ötvenezer forintba kerülne az elmaradt számlák kifizetése, valamint a visszakapcsolási díj. De erre legkorábban akkor lesz esélyük, ha megkapják a várva várt segélyt.

A kép illusztráció!

Legnézettebb videók