Műsorújság
RTL Most

Rokkantkártya: Vége a visszaéléseknek?

Razziát tartottak a miskolci piacon, mert megszaporodtak a visszaélések a mozgássérült igazolványokkal.
Egy asszony jogosítvány nélkül ment a piacra, de nem ezért ellenőrizték a rendőrök. Az autóján mozgássérült igazolvány volt, ami kiderült, nem az ő nevére szól. Hiába panaszkodott, hogy egy hete műtötték, a rendőrök előállították. A kocsiját egy hozzátartozó vitte haza.

A miskolci piacon a parkolótársaság és a közterület-felügyelők azért ellenőrizték az autósokat, mert az utóbbi időben meglepően sok szélvédő mögött találtak rokkantkártyát.

„Megcsináltuk öt perce a számítást: 172 kocsiból 98-nál mozgáskorlátozott kártyával parkolnak.” – mondta Perecsenyi Attila, a Régió Park Kft. Ügyvezető igazgatója.

Két hónapja már tartottak ilyen akciót, azóta tovább nőtt a rokkantkártyával parkolók száma. Akinek ilyen igazolványa van, nem kell fizetni a parkolásért.

Egy autós az anyósa kártyájával próbált parkolni. Már az első órában három jogtalanul használt igazolványt vontak be az ellenőrök. A használóik ellen szabálysértési eljárás indul, több tízezer forint büntetést kaphatnak.

Legnézettebb videók