Műsorújság
RTL Most

Vége a Szigetnek

A vasárnap véget érő fesztiválra félmillió látogató vett jegyet. Prince fellépése a főszervező szerint túl drága volt.
Már az első este mérni kezdték a zajszintet a Sziget Fesztivál környezetében.
Volt olyan színpad, amelynek hangerejét korrigálni is kellett. Este 11-kor abbahagyták a szabadtéri koncerteket. Ennek ellenére napi 15-20 bejelentésről tudnak a szervezők.

Az egy hét alatt több mint 2500 fesztiválozót láttak el az egészségügyi sátorban: bokaficam, bokatörés, vágások a leggyakrabbak. Idén a legsúlyosabban akkor sérültek meg, amikor valaki a tomboló tömegbe ugrott.

„Tilos a body surfing, ennek ellenére csinálják: volt egy kislány, akire ráestek, eléggé csúnyán. Illetve néhány fiatalnak a feje sérült meg, ezek voltak a legdurvábbak” – mondta Szeles Géza, a Sziget Fesztivál vezető orvosa.

A magyarok mellett angol és francia rendőrök is vigyáznak a rendre. A lopás, rongálás és garázdaság vezeti idén is a listát.

„88 feljelentés érkezett, 19 fővel szemben indítottunk eljárást. Már a fesztivál megkezdése előtt elfogtunk olyan személyt, aki kábítószert akart terjeszteni a Szigeten” – mondta Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese.

Prince remek hangulatot csinált, anyagilag azonban nem érte meg elhozni Magyarországra.
Túl sokat kért ugyanis a fellépésért, amit jegybevételből nem tudtak kitermelni.

„Egyik oldalról nagyon elégedett nap volt. Másik oldalról pedig nagyon gazdaságtalan nap. Hiszen Prince önmagában annyira drága előadó volt, akire rengeteg napijegyet kellett volna eladni, ez nem sikerült” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezője.

A 19. Sziget Fesztiválnak hajnalban vége, a jegyeladások szerint 480 ezren szórakoztak a rendezvényen az elmúlt egy héten.

Így a vége felé már egyre nagyobb a por, intenzívebbek a szagok és mostanra már sokan használnak füldugót, hogy csökkentsék a zajhatást. A hétfő délelőtt már a költözésé.

Legnézettebb videók