Műsorújság
RTL Most

Forrása miatt faggatták az újságírót

Rendőrségen hallgattak ki egy újságírót, hogy megtudják, ki volt az informátora.
Bodoky Tamás újságírót a honlapjáról akarták kérdezni a rendőrségen.

„Csütörtökön kijött két nyomozó, erről kérdeztek, mondtam, hogy a forrásaimat nem adom ki” – mondta Bodoky Tamás.

Egy honlap miatt idézték be Bodoky Tamást. Az atlatszo.hu-ra bárki elküldhet dokumentumokat, amelyeket közzétesznek, az informátor megjelölése nélkül.

Valahogy úgy, mint a WikiLeaks portálra, amely kényes információkat közölt, például az Egyesült Államokról. Bodoky Tamás oldala a múlt héten indult. Az elsők között egy pénzügyi szolgáltató elleni állítólagos hackertámadásról szóló dokumentumot tett közzé. A rendőrök arra kíváncsiak, kitől kapta az információkat.

Egy óráig tartott a kihallgatás. A nyomozók újra és újra megkérdezték, kitől kapta az újságíró a dokumentumokat. Egyszer sem válaszolt.

„Arra hivatkoztam, hogy újságíróként nem vagyok köteles felfedni, hogy kitől kaptam az információkat, ők nem így látják” – mondta Bodoky Tamás.

A kihallgatás után is másként látták. Bodoky Tamást ezért két civilruhás nyomozó kísérte haza. Azért a külső merevlemezért jöttek, amelyről kiderülhet, kiktől kapta az információkat.

„Felszólítom, hogy adja át ezt a külső merevlemezt.”

Az újságíró átadta az eszközt, és azt mondta, az oldalt tovább működteti, sőt, a nyomozásról szóló összes iratot is felteszi az internetre. A BRFK a nyomozásról csak annyit közölt: eljárást folytatnak zsarolás gyanúja miatt. Az újságírót nem rabosították, azaz Bodoky Tamást egyelőre csak tanúként hallgatták ki. Az érintett cég közleményben elismerte, nem kizárt, hogy megtámadták az adatbázisát, bár eddig ezt nem tudták bizonyítani.

Az új médiatörvény szerint a médiaszolgáltatónak és az újságírónak is csak akkor kell felfednie az informátora kilétét, ha arra bíróság kötelezi.

Hasonló videók

  • Kevesebb személyre szabott reklámot láthatnak majd a legnagyobb közösségi oldal felhasználói, akik ezentúl megtilthatják, hogy az oldalon kívüli online tevékenységüket kövesse a Facebook. Az amerikai cég több botrányba is keveredett amiatt, hogy nem védte meg felhasználói személyes adatait. Ezek után tavasszal meghirdették új irányukat, amelynek "A jövő a magánügyeké" címet adták. Ennek része az egyelőre három országban bemutatott adatvédelmi eszköz, amelyet fokozatosan vezetnek majd be világszerte.

     

  • Órákat késnek az elővárosi vonatok, és senkitől nem kapnak megfelelő információt - erre panaszkodnak utasok. Azt mondják, rendszeres, hogy órákat ülnek a klíma nélküli, zárt vagonokban, anélkül, hogy tudnák miért és mennyit kell várniuk. Összefogtak, létrehoztak egy Facebook-csoportot „Elegünk van a MÁV-ból”-néven. Már csaknem 7000-en vannak. Azt mondják, ha semmi nem változik, demonstrációt szerveznek. A MÁV-nál elismerik a hibákat.

     

  • Több mint 50 ezer forintba kerül beiskolázni egy átlagos alsó tagozatost - a GKI Digital kutatása alapján. Csak karácsonykor költenek többet a szülők, mint egy új tanév előtt. A többség augusztus 20-a utánra hagyta a bevásárlást, a tanszerboltokban ezért most csúcsforgalmat várnak.

  • Bár a választási kampány hivatalosan csak szombaton indul, a fővárosban már több párt is elkezdte a kampányolást. Terézvárosban már a választási plakátokat is kirakták a fideszes polgármesterről és több képviselőjelöltről. A kormánypártok szerint ezzel semmilyen szabályt nem szegtek meg, a Momentum azonban a helyi választási bizottsághoz fordul. A 13. kerületben pedig az MSZP kezdte el a szórólapozást.

  • Váratlanul újra bevezette a létszámstopot a kormány a közszolgálatban - tudta meg az Index. A lap szerint az intézmények szeptember elejéig vehettek volna fel új embereket, de augusztus 14-én megszüntették ezt a lehetőséget. A szakszervezet szerint a létszámstopra semmi szükség, így csak állandósulnak a problémák, hogy többet kell várni az embereknek az ügyintézésre. A kormány eltökélt a létszámcsökkentés mellett.

     

  • Vádat emelt az ügyészség a Fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György és társai ellen. A nyomozóhatóság szerint a politikus bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban érintett. Hazai és uniós költségvetési forrásokat csapoltak meg társaival. Simonka Györgyöt hiába kerestük. A Fidesz szerint a politikus együtt fog működni az eljárás alatt, és megilleti az ártatlanság vélelme.

  • Segítséget kért, de cserbenhagyták. Rosszul lett egy 17 éves cukorbeteg lány egy budapesti buszmegállóban. Azt mondja, majdnem elájult. Egy gyermekével arra sétáló nőtől kért segítséget, de ő a lány elmondása szerint magára hagyta. Végül egy közeli étteremben várta meg az édesanyját. A történetet az anya írta meg közösségi oldalán.
    A lány ide kattintva részletesen meséli el a vele történteket.

  • Szokatlan utasok a vonaton. Málhás szamár és kecske is együtt vonatozott gazdáikkal a Székesfehérvárról Budapestre tartó vonaton. A szamár hátára rengeteg csomagot kötöztek. Több utas fotót és videót készített róluk. Az állatok és gazdáik csak két megállót mentek, de a MÁV szerint ez így is szabálytalan. Még vizsgálják, hogy hibáztak-e a kalauzok.

  • Javítóintézetbe küldené az ügyészség azt a 17 éves fiút, aki azzal vádolnak, hogy két hónap alatt tíz autót tört fel Kaposváron tavaly év végén. Az egyikben több mint hatmillió forintot talált, ezt édesanyja és nagybátyja között osztotta szét, akik azonnal elköltötték: házat, bútort, kocsit és ékszereket vettek belőle.

Legnézettebb videók