Műsorújság
RTL Most

Újra Magyarországon zúz a Rammstein

Pirotechnikai show-jairól ismert német zenekar november 10-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
A Rammstein ősszel tervez megjelentetni egy válogatásalbumot legnagyobb sikereivel, a csapat az ezt bemutató turné során érinti novemberben Budapestet. A kiadvány a tervek szerint húsz nagy sláger mellett egy eddig kiadatlan dalt is tartalmaz majd, valamint a teljes videoklip katalógust.

A német együttes negyedszer játszik magyar közönség előtt: 1998-ban a Sziget fesztiválon, 2005-ben és tavaly márciusban pedig a Sportarénában lépett fel hatalmas sikerrel.
A zenekar teljesen új show-val készül a turnéra; úgy tudni, az új Rammstein-látvány egy viharban történő újjászületés lesz. Az együttes rendkívül látványos koncertjeiről híres: a tagok rendszeresen szájhoz erősíthető lángszórót használnak az előadások alatt, Till Lindemann úgy énekel, hogy közben „ég”, karhoz erősített lángszórók segítségével, és gyakran kapnak lángra mikrofonok, gitárok, billentyűk, szikrákat szórnak csizmák és dobverők.

Az együttes eddig hat stúdióalbumot készített: a Herzeleid 1995-ben, a Sehnsucht 1997-ben, a Mutter 2001-ben, a Reise, Reise 2004-ben, a Rosenrot 2005-ben, a Liebe ist für alle da pedig 2009-ben jelent meg. Utóbbi lemez nyilvános németországi reklámozását és 18 éven aluliaknak történő eladását annak idején megtiltotta a német ifjúságvédelmi hatóság, amely szerint a lemez szado-mazo utalásokat tartalmaz. Az album ennek ellenére Németországban, Svájcban, Ausztriában, Dániában, Csehországban, Finnországban és Hollandiában is listavezető volt.

A novemberi koncertre június 24-étől kaphatóak jegyek.

Forrás: MTI

A kép illusztráció!

Hasonló videók

  • 5 évre enyhítette jogerősen kedden a bíróság annak a kiskunmajsai férfinak a büntetését, aki még 2017 januárjában egy veszekedés után egy percig 60 fokos forróvíz alá tartotta akkor 2 és fél éves lányát. A gyerek keringése ettől összeomlott, újra kellett éleszteni, maradandó sérülései lettek. Az apa első fokon 6 évet kapott. A bíróság arra hivatkozva enyhített, hogy a férfi nem fogta fel teljesen, mit csinál.

  • Máig nem lehet időpontot kérni a 11. kerületi szakrendelőbe ultrahang vizsgálatra. Augusztus elején számoltunk be arról, hogy fél évet kell várni, mert nincs elég  szakorvos. Akkor a kormányhivatal azt ígérte, intézkednek és akár más szolgáltatókat is kijelölnek a kerületieknek. Ismét időpontot akartunk kérni,  azt mondták, két-három hónap múlva tudnak adni, talán februárra. Az önkormányzat szerint a megoldás folyamatban van.

  • Eddig még nem volt balesete annak a 20 éves tapasztalattal rendelkező sofőrnek, aki valódi balesetet okozott egy katasztrófavédelmi bemutató közben. A közeli iskola diákjainak tartottak mentési gyakorlatot: a szimuláció szerint egy égő autót kellett eloltaniuk, éppen ehhez érkeztek szirénázva, amikor kanyarodás közben a tűzoltóautó váratlanul az oldalára borult. Öt tűzoltó sérült meg a balesetben.

  • Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.
    Magyarország harmadik legnagyobb városa, és az egyike a két megyeszékhelynek, ahol jelenleg nem kormánypárti a polgármester. Pezseg a kulturális élet, alacsony a munkanélküliség, de sokan úgy látják, a város ellenzéki vezetése miatt komoly lehetőségektől esik el. Szegedet 2002 óta a szocialista Botka László vezeti.

  • Minden jogi kérdést tisztáztak - ezt mondta a magyar jogállamiságról szóló brüsszeli meghallgatás után az  igazsgáügyi miniszter. Varga Judit szerint politikai boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen a migráció elutasítása miatt. Az Unió soros elnökségét ellátó Finnország európai ügyekkel foglalkozó minisztere szerint viszont erről szó sincs, pusztán meghallgatták a magyar kormány álláspontját a vitában. A DK úgy reagált: a magyarok szabadásága az eljárás tétje.

  • Elhunyt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini együttes zenésze. A billentyűs, zeneszerző halálát a Piramis együttes Facebook oldalán közölte. Gallai Péter a '70-es '80-as években írta a Piramis zenekar több meghatározó slágerét. 65 éves volt.

  • A világgazdaság elleni iráni támadásnak nevezte a szaúdi olajfinomítóval szembeni dróntámadásokat az Egyesült Államok energetikai minisztere. Irán szerint viszont alaptalanok az ellenük felhozott amerikai vádak. Az akciót egyébként az irániak által támogatott jemeni húszi lázadók vállalták magukra, ám egyre több jel utal arra, hogy nem ők állnak a légicsapás mögött.

  • Évtizedek óta nem látott mértékben drágult hétfőn a nyersolaj a Szaúd-arábiai olajterminálokat ért hétvégi támadássorozat után. A GKI Gazdaságkutató szerint ha a létesítményekben nagyobb károk keletkeztek és hosszabb ideig tart majd a helyreállításuk, akkor Magyarországon is nagyobb mértékben drágulhatnak az üzemanyagok. A benzinért és a gázolajért szerdától ugyanannyit kell fizetni, mint most.

Legnézettebb videók