Műsorújság
RTL Most

Örömmel POSZT-olnak a színészek

35 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodik idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó.
Ritkán látni ennyi színházból és filmből ismerős arcot Pécsett. Van aki csak ezért korzózik a pécsi Király utcában, hogy láthassa őket. Esténként itt találkoznak, és ünnepelnek a színészek.

„Pont az a jó benne, hogy ez egy olyan ritka nagyon ritka alkalom, amikor még tudunk találkozni egymással, és az az alkalom, amikor még örülni is tudunk egymásnak, ami nagyon jó dolog” – mondta Kulka János.

Van, aki már belefáradt az éjszakázásba, ő nappal egy kávé mellett figyeli a pécsi belváros forgatagát.

„Már én túl vagyok azon az első remegésen, hogy nagyon belevessem magam és nagyon nagy irigységgel nézem a fiatal kollegáimat akik bírják, elmondják, hogy meddig tudtak fennmaradni” – mondta Hollósi Frigyes.

A Nemzeti Színház igazgatója az utóbbi művészekhez tartozik, szerinte túl korán zárnak az éttermek.

„Azt nem nagyon értem, hogy az éttermesek miért nem gondolják, azt, hogy ha 11 után van szakács, akkor itt nagyon sok ember nagyon sokat enne, és nagyon sok pénzt lehetne vele keresni" – mondta Alföldi Róbert.

A POSZT idei költségvetése 170 millió forint. Ez kevesebb, mint tavaly, mert a nemzeti kulturális alap pályázatán a tervezett 70 helyett csak 45 millió forintot nyertek. A hiányzó összeg miatt töredékére kellett csökkenteni a kísérő, úgynevezett off programok számát.

Legnézettebb videók