Műsorújság
RTL Most

Szeptembertől jön a fix árfolyam

A fix árfolyamot mindenki megkaphatja, aki a lakására vett fel hitelt, mindegy, hogy a pénzt mire költötte.
Hifit és tévét is szerel Korányi Ákos. Sok munkája van, úgyhogy még tudja fizetni lakásának a törlesztőrészleteit.

„2007-ben vettem fel 8 millió forintot lakásvásárlásra, és svájci frankban. Kezdetben volt a részletünk durván 55 ezer, de sajnos felszaladt 80 ezerre. Jelen pillanatban fizetni még tudjuk, bár nagy nehézséget okoz” – mondta Korányi Ákos.

Ha viszont nem lesz ennyi szerelnivaló tévé, akkor bajban lehet. Ő is kérheti majd, hogy a svájci frank alapú hitelét fix, 180 forintos árfolyamon számítsák át. Így csak havi 65 ezret fizetne három és fél évig. A Bankszövetség számításai szerint a fix árfolyamot a nyár végétől lehet kérni.

„Amennyiben június végéig a szükséges jogszabályváltozások megtörténnek, és hatályba tudnak lépni, akkor augusztus második felére, szeptemberre reménykedhetünk abban, hogy csökken a törlesztőrészlet” – mondta Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke.

A fix árfolyamos rendszert hétfőn jelentette be a kormány és a Bankszövetség a közös sajtótájékoztatójukon. Az árfolyamkülönbségre a bankok kedvezményes forinthitelt adnak majd, amit 2015 után kell majd visszafizetni. A kormány szerint a cél az, hogy minél többen vissza tudják fizetni az adósságukat.

„Vállalja mindenki, hogy visszafizeti a hitelt. Mindenki vállal valamit” – mondta Matolcsi György nemzetgazdasági miniszter.

A fix árfolyamos hitelt mindenki kérheti, aki a lakásásra vett fel hitelt. Még akkor is, ha a pénzt nem lakásra, hanem másra költötte.

„Nagyon fontos, hogy azokra az adósokra vonatkozik az árfolyamvédelem, akik lakásfedezettel vettek fel lakáscélú vagy szabad felhasználású hitelt. Tehát mindkét fél esetében be lehet lépni ezen ernyő alá” – tette hozzá Gyuris Dániel.

Ha valaki a fix árfolyamon sem tudja fizetni a részleteit, választhatja azt, hogy olcsóbb lakásba költözik. Erre is ad támogatott hitelt a kormány. Ezt a kedvezményes hitelt azok is felvehetik, akik forintban adósodtak el.

Legnézettebb videók