Műsorújság
RTL Most

Segít, de nem eleget a hiteles mentőöv?

Az elemzés szerint a kormány ott követi el a hibát, hogy túlzott várakozásokat teremtett a kérdésben.
A Policy Agenda három csoportba sorolja az adósokat. Az első csoport az átmeneti nehézségekkel küzdőké, akik kis segítséggel képesek megoldani a problémáikat. Számukra szinte tisztán banki eszközökkel lehet menőtövet nyújtani, erre eddig is volt lehetőség, például az átmenetileg csökkentett részletekkel, vagy a futamidő hosszabbításával. A második csoport tagjai összetettebb problémákkal állnak szemben: bankhitel, személyi kölcsön, közüzemi tartozás is fennáll, és eben az esetben a bankoknak nincs eszközük segíteni, szükséges az állam belépése. A harmadik csoport azoké, akiknek már mindenképpen elárverezik a házát. Esetükben a lakhatás megteremtés az egyetlen cél, de ebben ismét állami szerepvállalás kell.

A kormánynak kötött mozgástere van a segítségnyújtásban a Policy Agenda szerint. Jelentős állami forrásokat pénz hiányában nem lehet befektetni, de olyan egyoldalú lépéstől is tartózkodni kell, ami a bankok hitelportfólióját teszi tönkre. A társadalom várja a megoldást, de lehetőleg nem az adófizetők pénzéből. A bankok szintén nyomás alatt tartották a kormányt, mert a tulajdonosaik felé fel kellett mutatni valamilyen pozitív jövőképet, például, hogy állami beavatkozással javul az adósok törlesztési hajlandósága - írja elemzésében a Policy Agenda.

Az árverezési moratórium kivezetése elsőre társadalompolitikailag valódi mentőövnek tűnik, de valójában inkább azt szolgálja, hogy a sok lakás ne kerülhessen ki egyszerre az ingatlanpiacra. Ez annyiban az eladósodottak érdeke is, hogy elárverezett lakásuk után ne nyomott vételárat kapjanak. A komoly fizetési nehézségekkel küzdők számára a Nemzeti Eszközkezelő Társaság jelenthetné a megoldást, amely megvásárolja a bedőlt hitelek fedezetésül szolgáló lakásokat és azokat bérbe adja a volt tulajdonosoknak. Ugyanakkor továbbra sem látható, hogy miből képes finanszírozni ezt a rendszert az állam.

A Policy Agenda szerint valódi segítség lehetne az, hogy az állam kedvezményes kamattal támogatja a nagyobb lakásukat kisebbre cserélőket. Ez a lépés ugyanakkor ismét csak azoknak lehet érdemi lehetőség, akik átmeneti nehézségekkel küzdenek. Az ötelemű megállapodásból az euró alapú jelzáloghitelezési moratórium feloldása nem jelent senkinek sem valódi segítséget, egyedül a kormány menekül meg egy Európai Unió jogrendjét sértő lépés miatti kötelezettségszegési eljárástól.

A kormány politikailag rövid távon képes lehet profitálni a most bejelentett csomagból, de a nyáron újra induló kilakoltatások ismét azt sugallják majd a választók számára, hogy mégsem kezelte kellőképpen a kormányzat ezt az ügyet. Azt pedig továbbra sem lehet tudni, hogy hosszabb távon mi lesz azokkal a családokkal, akik elveszítik lakásukat, és esetleg még továbbra is adóssággal kénytelenek új életet kezdeni. Az ő esetükben egy állami bérlakás rendszer lehetne a valódi segítség, de ennek a feltételei egyenlőre nem adottak.

Forrás: Független Hírügynökség

Hasonló videók

  • Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.
    Magyarország harmadik legnagyobb városa, és az egyike a két megyeszékhelynek, ahol jelenleg nem kormánypárti a polgármester. Pezseg a kulturális élet, alacsony a munkanélküliség, de sokan úgy látják, a város ellenzéki vezetése miatt komoly lehetőségektől esik el. Szegedet 2002 óta a szocialista Botka László vezeti.

  • Minden jogi kérdést tisztáztak - ezt mondta a magyar jogállamiságról szóló brüsszeli meghallgatás után az  igazsgáügyi miniszter. Varga Judit szerint politikai boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen a migráció elutasítása miatt. Az Unió soros elnökségét ellátó Finnország európai ügyekkel foglalkozó minisztere szerint viszont erről szó sincs, pusztán meghallgatták a magyar kormány álláspontját a vitában. A DK úgy reagált: a magyarok szabadásága az eljárás tétje.

  • Elhunyt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini együttes zenésze. A billentyűs, zeneszerző halálát a Piramis együttes Facebook oldalán közölte. Gallai Péter a '70-es '80-as években írta a Piramis zenekar több meghatározó slágerét. 65 éves volt.

  • A világgazdaság elleni iráni támadásnak nevezte a szaúdi olajfinomítóval szembeni dróntámadásokat az Egyesült Államok energetikai minisztere. Irán szerint viszont alaptalanok az ellenük felhozott amerikai vádak. Az akciót egyébként az irániak által támogatott jemeni húszi lázadók vállalták magukra, ám egyre több jel utal arra, hogy nem ők állnak a légicsapás mögött.

  • Évtizedek óta nem látott mértékben drágult hétfőn a nyersolaj a Szaúd-arábiai olajterminálokat ért hétvégi támadássorozat után. A GKI Gazdaságkutató szerint ha a létesítményekben nagyobb károk keletkeztek és hosszabb ideig tart majd a helyreállításuk, akkor Magyarországon is nagyobb mértékben drágulhatnak az üzemanyagok. A benzinért és a gázolajért szerdától ugyanannyit kell fizetni, mint most.

  • Hivatalosan ugyan csak egy Fidesz által támogatott polgármester-jelölt indul Szegeden az önkormányzati választáson, de Botka Lászlónak négy kihívója is van. Van, aki iparfejlesztést ígér, más munkahelyeket, és többen a kormánnyal való jobb együttműködést hangsúlyozzák. A jelenlegi szocialista polgármester viszont folytatni szeretné a munkát. Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.

  • Megafonnal ábrázolja és komolytalannak állítja be Tarlós István kihívóit a Fidelitas a plakátjain. A kampányban viszont épp a főpolgármester érkezett ilyen eszközzel egy sajtótájékoztatóra múlt pénteken. A Fidesz ifjúsági szervezete azt írta, hogy az eset után sem változtatnak a plakátokon, mert pénteken Tordai Bence volt az, aki "provokált, zavart keltett és indulatokat szított."

  • Magyarországot megvédeni ment Brüsszelbe - ezt mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az unió általános ügyek tanácsának ülése előtt. A testület a magyar jogállamiság helyzetéről tárgyalt, miután az Európai Parlament már csaknem egy éve elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, amely kimondta: az országban sérül a demokrácia. A DK szerint az ülésen a magyar emberek szabadságáról tárgyalnak. Az egyeztetés adásunk alatt ért véget, az eredményről később tájékoztatják a nyilvánosságot.

Legnézettebb videók