Műsorújság
RTL Most

Sztrájkra készülnek Budapest repülőterén

Az 1 órás figyelmeztető sztrájkot a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete jelentette be az alacsony bérek miatt.
Délután 1 és 2 óra közöttre jelentette be figyelmeztető sztrájkját a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete. Erre véleményük szerint azért van szükség, mert a sztrájkegyeztető tárgyalásokon az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Legfőbb követelésükre, az alacsony keresetűek bérrendezésére azt a választ kapták, nincs lehetőség a keret, a bérek, a bértömeg emelésére. A GSZSZ szerint ezzel szemben 2007-es évi bónusz részt kifizetik a vezetőknek, és olyan kifizetések is történnek, aminek folyósítása, tartalma jogosan kifogásolható.

A GSZSZ közleményében hozzáfűzi: a kiskeresetű munkavállalók megélhetés költségei már-már elviselhetetlen mértékűek.

Az egyórás munkabeszüntetés a Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Lurdy házban dolgozó Malév Zrt-ben foglalkoztatott földi munkavállalókat érinti. A GSZSZ szerint a sztrájk a Malév utasainak várhatóan semmilyen kellemetlenséget sem okoz. Mint mondják, az utasoktól, ügyfeleiktől csak szimpátiát várnak, mert a földi, illetve háttér munkát is jól képzett, de sem anyagilag, sem erkölcsileg meg nem becsült munkavállalók végzik.

Forrás: Független Hírügynökség

Legnézettebb videók