Műsorújság
RTL Most

Enyhébb lesz a dohányzásellenes törvény

A munkahelyeken ugyan tilos lesz rágyújtani, de az éttermek, bárok esetében lesz kiskapu.
Cigaretta, öngyújtó és egy nagy slukk. Megszokott látvány szinte minden hazai étteremben, bárban. A kardiológusok már várják, hogy idehaza is, mint több más európai országban, betiltsák a közösségi helyeken a dohányzást.

„Nagy nyugat-európai és amerikai tanulmányok azt mutatták, hogy hónapokkal a dohányzás köztéri betiltása után akár 20-30 százalékkal csökkent az infarktus miatt felvett betegek száma. Óriási hozadéka lehet népegészségügyi szinten is” – mondta Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem klinikai orvosa.

A kardiológus szerint így jelentős összegeket is meg lehet spórolni, hiszen az infarktusos betegek ellátása sokba kerül.

Egy 50 éves, erős dohányos, infarktuson átesett férfi CT-leletén jól látszanak a lerakódott részek, amelyek elzárják az ereket. Ezért is a cigaretta a felelős. Az úgynevezett plakkokat semmivel sem lehet eltüntetni.

A hazai éttermekből, bárokból jövőre tűnhetnek el a hamutartók. Szigorúnak indult a törvény, de több ponton is enyhítettek rajta a politikusok. Például, amelyik étteremben lesz dohányzószoba, ott lehet majd füstölögni, csakúgy, mint a vendéglátóhelyek teraszain. A munkahelyeken azonban sehol sem lehet majd rágyújtani.

„Ezek olyan engedmények, amelyek részint a törvényt nem lehetetlenítették el. Sok olyan kérést tudtunk befogadni, amellyel a törvény sokak számára elfogadható lesz” – mondta Heintz Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A vendéglátósok attól tartanak, hogy a tilalom miatt elmaradnak a vendégek, csökken a bevételük, emiatt pedig elbocsátások is várhatóak. Az országgyűlés a jövő héten dönt a javaslatról.

Hasonló videók

  • Tengeri buborék - ez a neve annak az új környezetkímélő vízi közlekedési eszköznek, amelyet ezen a héten tesztelnek a francia fővárosban. A leginkább egy űrkapszulára hasonlító vízitaxi jövő tavasztól már működésbe is állhat a Szajnán. Párizs mellett egyébként több más európai nagyváros is érdeklődik a hajók iránt. Azt remélik, ezekkel csökkenthetik dugókat.

  • Jogerősen 99 millió forint kártérítés jár az államtól a szegregált gyöngyöspatai roma tanulóknak. Erről szerdán döntött a Debreceni Ítélőtábla. Az ítélet szerint 13 éven keresztül nem csak fizikailag, hanem az oktatás színvonalában is diszkriminálták a helyi általános iskolába érkező roma fiatalokat. Külön emeleten tartották őket, egyszerre több évfolyamot tanítottak együtt és volt olyan program, amin a romák nem vehettek részt. Az EMMI szerint ők nem érintettek a perben.

  • Megtarthatja az állami kitüntetését a bicskei gyerekotthon szexuális bűncselekmények miatt elítélt egykori igazgatója. A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint, ha valakit kitüntettek, akkor a törvények értelmében utólag nem lehet elvenni tőle. A volt igazgató jogerősen nyolc év fegyházbüntetést kapott, mert éveken át molesztálta a rá bízott gyerekeket. A Jobbik törvénymódosítást nyújt be arról, hogy ha valaki méltatlanná válik egy állami kitüntetésre, akkor elvehessék tőle.

  • Nem köszöntheti virággal, és kampányszlogennel az édesanyákat az iskolák előtt a Fidesz által támogatott hódmezővásárhelyi polgármesterjelölt. Grezsa István akciójáról a Híradó is beszámolt: a helyi választási bizottság a politikust eltiltotta az ilyen kampánytól, de bírságot nem szabott ki. Szekszárdi fideszes polgármestere is törvénysértő módon kampányolt, amikor osztálytermekben osztott uzsonnásdobozokat a gyerekeknek. A két politikus nem akart nyilatkozni.

  • Rákkeltő anyaggal szennyezett gyomorsavcsökkentő gyógyszert hívnak vissza a patikákból. A szennyezést a svájci gyógyszerügyi hatóság fedezte fel egy ellenőrzésen. A nitrózamin nevű anyagot, többek között laboratóriumi patkánykísérleteknél használják daganatnövesztésre. Több gyártó, összesen 19 féle terméke érintett Magyarországon.

  • Egy leszerelt katona lövöldözni kezdett szerda délután Kijev egyik hídján, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a hidat. Amikor a rendőrök egy drónt küldtek fölé, arra is rálőtt, később viszont ellenállás nélkül megadta magát. A zavartan viselkedő férfinál nem találtak robbanószerkezetet.

  • Teljes fészekaljnyi parlagi sast mérgeztek meg a napokban Békés megyében, ilyen súlyos mérgezésre 13 éve nem volt példa. Ismeretlenek egy galambtetembe rejtettek egy olyan mérget, amelyet 2008-ban betiltottak. A madarak fészkétől nem messze tették le. Négy sas és két szarka pusztult el, a természetvédelmi kár meghaladja a négymillió forintot.

Legnézettebb videók