Híradó

2011.03.24. 17:14 (csütörtök)

Agyhártyagyulladás ellen oltanak Körmenden

Agyhártyagyulladás ellen oltanak Körmenden

A védőoltásokat csütörtökön kezdték beadni két középiskolában, mivel nemrég két diák is agyhártyagyulladás miatt került kórházba.

Megkapták a védőoltást a körmendi Rázsó Imre Szakközépiskola diákjai. Nemrég került kórházba az iskola két tanulója agyhártyagyulladás miatt, egyikőjüket még mindig kezelik. Az ÁNTSZ ezután rendelte el, hogy itt és egy másik középiskolában - ahol tavaly meghalt az egyik tanuló - be kell oltani a diákokat. Az első megbetegedés után felvilágosítást is tartottak az iskolában.

„Alaposan felvilágosították a diákokat, hogy ez a fertőzés cseppfertőzéssel terjed igazából, és azok a zárt közösségek adnak alapot, ahol sokáig együtt tartózkodnak a gyerekek” – mondta Egyed Gyula, a Rázsó Imre Szakközépiskola igazgatója.

Az egyik megbetegedett tanuló édesanyja szerint ennek köszönhető, hogy lánya időben kórházba került.

„Ő maga észrevette, hogy baj lehet, mert előtte való nap az iskolából már felvilágosították erről a betegségről, és még kommunikálni se lehetett vele már utána, nagyon rosszul lett” – mondta Karcsics Péterné.

Már ő is jobban van. A városban tavaly óta öten fertőződtek meg az C típusú agyhártyagyulladással, a szakemberek szerint azonban nincs járvány a városban.

„Ezek az esetek több hetes vagy hónapos időkülönbséggel jelentkeztek, ami túl van a lappangási időn és járványtani szempontból sem lehetett az esetek között ok-okozati összefüggést felderíteni” – mondta Dr. Szűcs László, a Körmendi Kistérségi Népegészségügyi Intézet kistérségi tisztifőorvosa.

Az oltást összesen körülbelül 700 diák kapja meg Körmenden.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való