Műsorújság
RTL Most

Méregdrága a mindennapi kenyér

Néhány hónap alatt csaknem a két és félszeresére emelkedett a gabona világpiaci ára. Emiatt folyamatosan emelkednek az alapvető élelmiszerek árai is.
Újra árazzák a cukrot, mert december óta csaknem a kétszer annyit kell fizetni érte, mint korábban. De ebben a hónapban már a második féle ár kerül a kenyérre is a szegedi kis boltban.

„Szinte minden pékség árat emelt az utóbbi hetekben. Idén már kétszer változtattak az árakon, és már jelezték, hogy újabb áremelésre lehet számítani” – mondta Bartucz Tibor eladó.

Ezekkel egy időben azonban drágult a liszt és az étolaj, de szinte minden élelmiszer ára is. A kisebb boltok tulajdonosai azt mondják, a tavaly januári és februári forgalmukhoz képest idén 10-15 százalékkal kevesebbet árultak. Az élelmiszerárak drasztikus emelkedését az okozza, hogy a gabona világpiaci ára tavaly óta, csaknem a két és félszeresére emelkedett és az, hogy itthon a hatalmas belvíz miatt sokkal kevesebb gabonát tudtak betakarítani a gazdák, mint az elmúlt húsz év bármelyikében.

„Úgy kellett mentenünk a termést. Nem tudtunk időben elvetni, gyengébb minőség lett, sokkal többet kellett rákölteni. Minden pillanatban drágult a gázolaj, a benzin, az elektromos áram. Minden input anyag, amit mi használunk az drágult. Mi meg itt néztük, hogy hátha lesz jó idő és nem lett” – mondta el Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Megy a tanakodás a hatalmas gép mellett. Boronálni kellene a földet, hogy mákot vessenek bele, de az még vizes.

Kicsit odébb már biztató a helyzet, mert a gép után porzik a föld, vadászni kell, hogy a földek melyik részén kezdhetik a vetést. Pedig minél később kerül a földbe a vetőmag, annál drágább lesz a gabona előállítása. Ha ilyen magasan marad a világpiaci ár, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége szerint idén újabb élelmiszer áremelésekre lehet számítani.

Hasonló videók

  • Öt és fél millió négyzetkilométernyi erdő, ahol három millió növény- és állatfaj él, és amely egymillió bennszülött otthona. Legnagyobb része ugyan Brazíliában található, de ami ott történik, befolyásolja az egész világot. Az Amazonas a világ oxigénjének 20 százalékát adja. Egy hét alatt csaknem tízezer új tűz keletkezett és pusztította az esőerdőt. Környezetvédők szerint ennek csak töredékét okozta a száraz időjárás. A többséget helyi farmerek gyújtják, hogy a fákat leégetve termőföldhöz, legelőhöz jussanak. Amióta Jair Bolsonaro Brazília elnöke, nem is büntetik őket ezért.

  • Nem lett kevesebb hulladék a műanyag mentes júliusban Budapesten. A G7 gazdasági portál írta meg, hogy a Fővárosi Közterület Fenntartó adatai szerint 150 tonnával több műanyag szemetet gyűjtöttek be ebben a hónapban, mint az akciót megelőző júniusban. De a 2018-as júliusi mennyiséghez képest is 33 tonnával többet szemeteltek a fővárosiak. A Greenpeace már 200 ezer aláírást gyűjtött az egyszer használatos műanyagok magyarországi betiltásáért. A kormány egyelőre kivár.

  • Felértékelnék Magyarországot a befektetők, ha határozna az euró bevezetéséről - a Fitch Ratings friss tanulmánya alapján. A nemzetközi hitelminősítő szerint már a csatlakozás előtt két fokozattal javulhatna az ország adósbesorolása. A pénzügyminiszter alig néhány hónapja azt mondta, a kormány egyelőre nem akarja a közös európai pénzt.

  • Közösségi oldalára feltöltött videóban már napokkal a támadás előtt fenyegette későbbi áldozatát a 38 éves, gyilkossággal gyanúsított férfi. Gyermeke anyjának új élettársával végzett hétfő este egy koncert közben Polgáron. A 41 éves áldozat mellett ott állt lánya is. Ő az RTL Híradónak azt írta, a történtek óta pszichológushoz jár és nyugtatót szed.

  • Elkéstek, és nem is jó helyen próbáltak bejutni azok az osztrák politikusok, akiket nem engedtek be a hétfői soproni istentiszteletre - ezt közölte az RTL Híradóval a Terrorelhárítási Központ. Angela Merkel és Orbán Viktor részvételével zajlott az ünnepség, ahová nem jutott be Burgenland kormányzója és Eisenstadt polgármestere – erről a 444.hu írt először. Az eseményt biztosító TEK szerint ők szabályosan jártak el, amikor nem engedték be az osztrák vendégeket.

  • Bekérette az ügyészség az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől azokat a Microsoft-szerződéseket, amelyeknél korrupció gyanúját vetette fel egy amerikai vizsgálat. Erről az atv.hu írt először. Az RTL Híradó megkeresésére az intézet azt közölte, együttműködnek a nyomozóhatósággal és átadják a kért iratokat. Az ügyészség későbbre ígért tájékoztatást. Az amerikai nyomozás adatai szerint a szoftvercég vesztegetési ügyleteiben a magyar rendőrség és az adóhatóság is érintett lehet.

  • Februárra kellett volna elkészülnie, de már fél évet csúszik két körforgalom átadása Budafokon. A határidőt már kétszer módosították, a legújabb szeptember eleje. A Momentum helyi politikusa úgy véli, szándékosan késlekednek, hogy az önkormányzati választásokhoz minél közelebb adják át a körforgalmakat. A beruházó BKK szerint a csúszásnak ehhez semmi köze.

  • Egy hónapja nincs lift az egyik tízemeletes pécsi panelházban. A régi helyett újat építenek be, de az ott élők szerint nagyon lassan haladnak a munkával. A társasház közös képviselője szerint a kivitelező még nem futott ki az eredetileg vállalt határidőből, amit előre közölt a lakástulajdonosokkal, akiknek így augusztus végéig még biztosan várniuk kell az új felvonóra.

  • Civil szervezetek felelősek a tüzekért az Amazonas erdőiben - közölte a brazil elnök. Jair Bolsonaro szerint a civilek így állnak bosszút azért, mert megvonta tőlük a támogatást. A környezetvédők viszont úgy vélik, a Föld tüdejének is nevezett Amazonasban a tüzek többségét farmerek okozzák, hogy legelőkhöz, termőföldhöz jussanak.

Legnézettebb videók