Híradó

2011.03.11. 14:12 (péntek)

Kevesebb a halálos baleset

Kevesebb a halálos baleset

A halálos kimenetelű baleseteknél jelentős csökkenés volt tapasztalható.

Január 1-je és február 28-a között 1918 olyan közlekedési baleset történt, amelyben emberek is megsérültek. Ez 5,1 százalékkal több, mint egy éve ugyanebben az időszakban. A halálos kimenetelű baleseteknél azonban kedvező tendencia mutatható ki évek óta: az év első két hónapjában majdnem 20 százalékkal kevesebb halálos baleset történt, mint 2009-ben ugyanebben az időben.

Januárban és februárban most 73 balesetben 79 ember halt meg, szemben a tavaly év eleji 91 halálos balesettel, melyek 106 áldozatot követeltek. Kis mértékben, 1,9 százalékkal nőtt a súlyos, 8,5 százalékkal a könnyű sérüléses balesetek száma.

Az ittasan okozott balesetek száma lényegében nem változott, 202 ilyen baleset történt 2011 első két hónapjában.

A legtöbbször gyorshajtás miatt történik baleset, illetve az elsőbbségadás be nem tartása miatt és a kanyarodási szabályok megszegése miatt. A legtöbb balesetet személyautók vezetői okozták – a balesetek 72 százalékát. Teherautó-sofőrök a balesetek 9 százalékát okozták, az autóbusz-vezetők pedig a balesetek 1 százalékáért felelősek. A kerékpárosok még a hideg ellenére is sokat voltak az utakon, ráadásul a balesetek 6 százalékát ők okozták.

Magyarország közlekedéspolitikai célkitűzése, hogy a 2001-es évihez képest 2015-re a felére csökkenjen a halálos áldozatok száma. A legutolsó teljes évi adat 2010-ből való, amely szerint 40 százalékos csökkenés már történt, vagyis vélhetően teljesíteni lehet a célkitűzéseket. 2010-ben 793 ember halt meg balesetben, ez körülbelül ötszázzal kevesebb, mint 2001-ben volt.

Forrás: Független Hírügynökség
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való