Műsorújság
RTL Most

Féltékenységből okozott tüzet

Az 52 éves nő volt élettársa ruháit gyújtotta fel az új barátnő lakása előtt, akit füstmérgezéssel vittek kórházba.
„Ordított mind a kettő. Kiabáltunk kifele a teraszról, hogy segítség, segítség, ég az egész ház. Senki nem hallotta” – mondta az egyik lakó.

Gyermekeikkel együtt menekültek a ház lakói. A kicsik most már vidámabbak, de a gyerekek egész éjjel nem tudtak megnyugodni. Mindenkit megviselt a tűz, és az, hogy menekülniük kellett.

Egy szatyornyi ruhát gyújtottak meg az egyik ajtó előtt. Olyan sűrű füsttel égett, hogy légzőmaszkban menekítették ki az embereket.

„A lakásból két főt hoztak ki, egy személyt füstmérgezés gyanúja miatt kórházba is szállítottak. Hat főt hoztak ki még a felderítés alatt” – mondta Tóth Gabriella, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltóság szóvivője.

A tűz után nem sokkal a rendőrség elfogott egy középkorú nőt. Róla egyelőre annyit tudni, hogy korábban a lakásban lakó férfi élettársa volt. Közveszély okozás miatt indítottak eljárást ellene.

A gyújtogató mindent beismert. A rendőröknek azt mondta: dühös volt egykori barátjára. Akár nyolc év börtönt is kaphat.

Hasonló videók

  • Ételmérgezést kapott a miskolci jégkorongcsapat több tagja egy szlovákiai tornán, Poprádon. Este döntőt játszottak volna az évtizedes hagyományokkal rendelkező tornán, a Tátra kupán. A mérkőzést azonban le kellett mondani, mert a csapat nagy része rosszul lett a szállodában elfogyasztott vacsora után. Sőt többen rövid időre kórházba kerültek.

  • 100 éves lett az amerikai kosárlabda-sport egyik legnagyobb sztárja. Nem egy volt játékosról van szó, hanem egy apácáról, aki a mai napig fontos szerepet tölt be a chicagói Loyola Ignác, katolikus magánegyetem csapatának életében. Jean, vagyis Janka nővér annyira népszerű, hogy más csapatok is próbálták már magukhoz csábítani.

  • Nem tetszett a színdarab a fideszes polgármesternek, elmaradt a bemutató a szombathelyi Savaria Történelmi Karnevál nyitóünnepségén – erről az ugytudjuk.hu írt először. A helyi hírportál szerint Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója ajándéknak szánta az előadást a karnevál közönségének, amit végül a zárónapon és a tervezettől eltérő helyszínen mutattak be. A polgármester elismerte az RTL Híradónak, hogy nem nyerte el a tetszését a darab. A szombathelyi ellenzék szerint a városvezetés évek óta próbálja ellehetetleníteni a színházalapító Jordán Tamást.

  • A főpolgármester-jelöltek többsége kihirdette programját. Karácsony Gergely élő, élhető és zöld várost ígért a budapestieknek, a 23 ellenzéki kerületi polgármesterjelölttel együtt facsemetéket vitt a Deák térre, ezeket a választás után a városháza parkolójában akarják elültetni. Tarlós István főpolgármester közben az állami rádiónak nyilatkozott és alkalmatlannak nevezte az ellenzéki jelölteket. A főpolgármesteri posztért összesen nyolcan indulnak, többen közülük a közéletben eddig ismeretlen emberek.

  • Újra Budapestre jön a török elnök - erről a kormánypárti Magyar Nemzeti írt először. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kérdésünkre azt közölte: Recep Tayyp Erdogan novemberben részt vesz a Magyar-Török Együttműködési Tanács ülésén, és tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel. Legutóbb tavaly járt Budapesten, akkor katonai együttműködési megállapodást írtak alá, ennek részleteiről a DK szerint azóta sem tudni semmit.

  • Meghalt az Egyesült Államokban egy férfi, aki elektromos cigarettától lett beteg, és került kórházba. A hatóságok közlése szerint a tragédia pár hete történt, és a vizsgálatok még tartanak. Egyelőre annyit tudni, hogy csaknem 200-an lettek betegek az elektromos cigarettától. Többségük elismerte, hogy THC tartalmú anyag gőzét szívták be. A THC a marihuána fő hatóanyaga.

  • Több órás várakozás a határokon! A hazatérő nyaralók és a Nyugat-Európa felé tartó vendégmunkások miatt néhol kilométeres kocsisorok alakultak ki. A röszkei kishatárnál például reggel óta mindkét sávot csak belépésre használják. A rendőrség azt tanácsolja, indulás előtt érdemes a várakozási idővel is számolni.

  • Egymást érik a bejelentések a parlagfüves területekről. A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület már több mint 500 olyan területről kapott jelzést, ahol nem kaszálták le az allergén növényt. A Népegészségügyi Központ adatai szerint már most is nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja, de a következő időszakban tovább romolhat a helyzet.    

  • Országszerte 26 helyen, 170 állatvédő szervezet és civilek tüntettek az állatkínzás ellen. Egyértelműbb és szigorúbb szabályozást, valamint súlyosabb büntetés kiszabását követelték azokra, akik bántják állataikat. A Noé Állatotthon vezetője szerint eddig többnyire felfüggesztett börtönt kaptak az állatkínzók, aminek nincs visszatartó ereje. Az Igazságügyi Minisztérium azt írta, nyitottak a civilek javaslataira.

Legnézettebb videók