Műsorújság
RTL Most

Tankötelezettség 15 éves korig?

18-ról 15 éves korra szállítaná le a kormány a tankötelezettséget. Szerintük évi 5-6 ezer gyerek így se, úgy se jár be az iskolába, hiába kötelező.
Szerdán jött meg a behívója a Bódi családnak. Március 22-én a szülőknek börtönbe kell vonulniuk, mert gyerekeik, köztük 15 éves lányuk, nem jártak iskolába, ezzel pedig az indoklás szerint veszélyeztették a gyerekek fejlődését.

A rendelkezésre álló adatok szerint évente 5-6 ezer gyerek lóg rendszeresen az iskolából,
akkor is, ha tiltják és büntetik. Közülük sok a túlkoros. A kormány elképzelései szerint őket már nem feltétlenül köteleznék iskolába járásra. A legnagyobb pedagógus-szakszervezet tiltakozik a terv ellen.

„Azokat a gyerekeket fogja sújtani, akiknek otthon a körülményeik amúgy is nehezek, nekik az egyetlen kitörési pont, hogy minél tovább a közoktatási intézményben maradjanak és valamilyen szakmát tanuljanak” – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A kormány a tankötelezettség korhatárának csökkentésével az elemi oktatást is át akarja alakítani, pontos terv ugyanakkor erről még nincs. Annyit azonban elárult a kormányszóvivő, hogy gyakorlatiasabb képzésre helyezik majd a hangsúlyt.

„Azt mondjuk, hogy vannak itt sokkal rövidebb képzések, ahol olyan szakmát fogsz tanulni, amivel utána munkát fogsz találni, rendesen meg fogsz tudni élni. Én azt hiszem, hogy ezek azok a lehetőségek, amire a gyerekek azt fogják mondani, hogy igen, ezt bevállalom” – mondta Nagy Anna kormányszóvivő.

A kormány idén 3 és fél milliárd forintot különített el ösztöndíjra azoknak a diákoknak, akik valamilyen hiányszakmát tanulnak. A 18 éves korig tartó tankötelezettség egyébként 1998 óta van érvényben, előtte 16 éves korukig tartották a padokban a diákokat.

Legnézettebb videók