Műsorújság
RTL Most

Csendrendelet Kazincbarcikán

Korlátozná a vendéglátóhelyek nyitva tartását a kazincbarcikai önkormányzat.
A kocsmára panaszkodtak a társasház lakói. Azt mondják, nem tudnak pihenni a zajtól.

„Itt van úgy, hogy hangoskodnak, vagy valami. Volt, amikor én leszóltam nekik, hogy gyerekek, hát azé már csak éjfél elmúlt, hát aludni szeretnék” - mondta egy lakó.

A tulajdonos azt mondja, nem a vendégekkel van a gond.

„Főleg itt a parkban ülő fiatalok és egyéb emberek, akik jönnek-mennek, abból alakultak ki ezek a dolgok” – mondta Varga László.

A fiatalok eddig tombolhattak a kazincbarcikai szórakozóhelyeken. Ezentúl nem maradhatnak addig, amíg a kedvük tartja. Az önkormányzat hétköznap este 11-ig, pénteken és szombaton éjfélig engedné a nyitva tartást az üzletekben és vendéglátóhelyeken.

„A különböző vendéglátóhelyekből kiáramló vendégek hangoskodása, a vendéglátó helyekről kiáramló hangos zeneszó, valamint zajongás, illetve a vendéglátó helyek teraszán jelentkező túlságosan nagy hang” – mondta Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere.

Az alpolgármester azt mondja, egyeztettek a helyi vállalkozókkal.

„Olyan csendben ment, hogy én például péntek éjszaka tudtam meg, amikor a rendőrök bejöttek és azt mondták, hogy éjfélkor be kell zárnom”- mondta Bencs Barnabás.

Vannak kivételek is: a benzinkutak és hipermarketek, a szállásadó helyek és a csak hétvégén nyitva tartó diszkók.

A tulajdonosok azt mondják, ha hamarabb bezárnak, csökken a forgalmuk és máshová járnak majd a vendégek.

Ha a Közigazgatási Hivatal is rábólint a rendeletre, akkor februárban életbe is léphet. Addig kell felkészülniük rá a vendéglősöknek. Aki nem tartja be a rendeletet, pénzbírságra számíthat, legrosszabb esetben pedig bezárhatják az üzletét.

Legnézettebb videók