Műsorújság
RTL Most

Elindult az ünnep utáni roham

Mintha csak egy nappal karácsony előtt lettünk volna, annyian voltak hétfőn a bevásárlóközpontokban.
Volt, aki az ajándékutalványt váltotta pénzre, de a többség a karácsonyi ajándékot cserélte be. Úgy látszik, sokan nem azt kapták a fa alá, amit igazán szerettek volna. A visszavett áruk fórumán van telefon, mixer, hajsütő, DVD, MP3 lejátszó. Olyan is van, aki karácsonyra kapott izzókat a fára. Most visszahozta és talán éppen a vágyott orrszőrnyírót vitte haza helyette.

„Három napon belül visszaviheted” – mondta egy vevő.

A vevőnek igaza van, de ez a szabály csak a hibás termékekre vonatkozik. Az olyan árut nem kötelező visszaváltani, amely nem tetszett, mégis vannak üzletek, ahol erre is van lehetőség. Igaz, a blokk ilyenkor is kell, és nem árt, ha megvan az eredeti csomagolás. Bár a vevőszolgálatoknál hosszú sorok vannak, a kereskedők azt tapasztalják, hogy idén okosabban vásároltak az emberek.

„A vásárlók nagyon tudatosan vásároltak idén. Elsősorban a márkás termékeket, illetve meggondolták, hogy kinek mit vásároljanak. Lényegesen kevesebb a visszavétel, a csere most ebben az időszakban, mint tavaly ilyenkor” – mondta Szánthó Balázs koncepciós menedzser.

A bevásárlóközpontokban minden esetre olyan forgalom volt hétfőn, mintha egy nappal karácsony előtt lettünk volna. A kereskedők azt mondják, a válság hatása év közben még érezhető volt, idén decemberben azonban nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint tavaly karácsonykor.

Legnézettebb videók