Műsorújság
RTL Most

Diákok tiltakoztak a médiatörvény ellen

Körülbelül ezren voltak a sajtószabadság védelmében rendezett hétfő esti tüntetésen.
A performansz jellegű, zenés eseményen a szervezők öt szószólója sörösrekeszeken állva, felváltva olvasta fel tiltakozó beszédét. Ebben egyebek között arról volt szó, hogy a készülő médiatörvény erőteljesen korlátozza a sajtó szabadságát, csorbítja a szabad véleményformálás jogát, sérti a jogállam eszméjét.

A rendezvényt politikamentesnek hirdették meg, a politikusokat külön felkérték, hogy jelenlétükkel ne veszélyeztessék a demonstráció civil jellegét.A tüntetés ötlete az ELTE Társadalomtudományi Karának egyik hallgatójáé, Szeles Andrásé - tudta meg a Független Hírügynökség az egyik szervezőtől, Polyák Pálmától, aki a Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karán nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató. Polyák Pálma elmondta, a demonstráció szervezői különböző diákszervezetek tagjai, de mivel most nem a szervezeteiket képviselték, azok nevét nem kívánta közölni. Nagyjából körükből kerültek ki azok, akik az Alkotmánybíróság jogköreinek megvonása ellen tiltakozó vonulásos tüntetést szervezték a fővárosban december 2-án.

A szervezők hangsúlyozták függetlenségüket a politikától. Már a Facebookon közzétett meghívóban is azt kérték, hogy politikusok ne legyenek jelen a tüntetésen, mert az veszélyeztetné annak civil jellegét, üzenetének hitelességét. Kérésüket a tüntetésre is elvitték, arra készültek, hogy átadják a mégis felbukkanó politikusoknak a formanyomtatványt, amelyben együttműködését megköszönve távozásra szólítják fel.

A "kedves egyetemisták, diákok, sajtószabadságért aggódó civilek" megszólítással kezdődő beszédet öt egyetemista, egymást váltva mondta el a körülbelül ezer fős közönségnek. Elfogadhatatlannak nevezték, hogy a készülő médiatörvény "öncélú sajtószabadság" helyett közelebbről nem meghatározott "közösségelvű értékrendet" kíván megteremteni a magyar sajtóban. Azt mondták, az új törvény célja a kormányzatot bíráló kritikák elhárítása, és a közszolgálati médiumoktól a blogokig mindent valamilyen homályos közakaratnak, közerkölcsnek kíván megfeleltetni, illetve gumiszabályok alapján büntetni. Mint fogalmaztak: "ez a törvény semmi mást nem csinál, csak fenyeget és súlyosan sérti a közlés szabadságát".

A szónokok szerint a jelenlegi médiatörvény sem hibátlan, de ők olyan rendszert szeretnének, amelybe a pártoknak kevesebb beleszólásuk van, hogy a média a politika fékje és ellensúlya lehessen, a demokratikus jogállam pedig demokratikus jogállam maradjon.

Forrás: Független Hírügynökség

Hasonló videók

  • Kevesebb személyre szabott reklámot láthatnak majd a legnagyobb közösségi oldal felhasználói, akik ezentúl megtilthatják, hogy az oldalon kívüli online tevékenységüket kövesse a Facebook. Az amerikai cég több botrányba is keveredett amiatt, hogy nem védte meg felhasználói személyes adatait. Ezek után tavasszal meghirdették új irányukat, amelynek "A jövő a magánügyeké" címet adták. Ennek része az egyelőre három országban bemutatott adatvédelmi eszköz, amelyet fokozatosan vezetnek majd be világszerte.

     

  • Órákat késnek az elővárosi vonatok, és senkitől nem kapnak megfelelő információt - erre panaszkodnak utasok. Azt mondják, rendszeres, hogy órákat ülnek a klíma nélküli, zárt vagonokban, anélkül, hogy tudnák miért és mennyit kell várniuk. Összefogtak, létrehoztak egy Facebook-csoportot „Elegünk van a MÁV-ból”-néven. Már csaknem 7000-en vannak. Azt mondják, ha semmi nem változik, demonstrációt szerveznek. A MÁV-nál elismerik a hibákat.

     

  • Több mint 50 ezer forintba kerül beiskolázni egy átlagos alsó tagozatost - a GKI Digital kutatása alapján. Csak karácsonykor költenek többet a szülők, mint egy új tanév előtt. A többség augusztus 20-a utánra hagyta a bevásárlást, a tanszerboltokban ezért most csúcsforgalmat várnak.

  • Bár a választási kampány hivatalosan csak szombaton indul, a fővárosban már több párt is elkezdte a kampányolást. Terézvárosban már a választási plakátokat is kirakták a fideszes polgármesterről és több képviselőjelöltről. A kormánypártok szerint ezzel semmilyen szabályt nem szegtek meg, a Momentum azonban a helyi választási bizottsághoz fordul. A 13. kerületben pedig az MSZP kezdte el a szórólapozást.

  • Váratlanul újra bevezette a létszámstopot a kormány a közszolgálatban - tudta meg az Index. A lap szerint az intézmények szeptember elejéig vehettek volna fel új embereket, de augusztus 14-én megszüntették ezt a lehetőséget. A szakszervezet szerint a létszámstopra semmi szükség, így csak állandósulnak a problémák, hogy többet kell várni az embereknek az ügyintézésre. A kormány eltökélt a létszámcsökkentés mellett.

     

  • Vádat emelt az ügyészség a Fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György és társai ellen. A nyomozóhatóság szerint a politikus bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban érintett. Hazai és uniós költségvetési forrásokat csapoltak meg társaival. Simonka Györgyöt hiába kerestük. A Fidesz szerint a politikus együtt fog működni az eljárás alatt, és megilleti az ártatlanság vélelme.

  • Segítséget kért, de cserbenhagyták. Rosszul lett egy 17 éves cukorbeteg lány egy budapesti buszmegállóban. Azt mondja, majdnem elájult. Egy gyermekével arra sétáló nőtől kért segítséget, de ő a lány elmondása szerint magára hagyta. Végül egy közeli étteremben várta meg az édesanyját. A történetet az anya írta meg közösségi oldalán.
    A lány ide kattintva részletesen meséli el a vele történteket.

  • Szokatlan utasok a vonaton. Málhás szamár és kecske is együtt vonatozott gazdáikkal a Székesfehérvárról Budapestre tartó vonaton. A szamár hátára rengeteg csomagot kötöztek. Több utas fotót és videót készített róluk. Az állatok és gazdáik csak két megállót mentek, de a MÁV szerint ez így is szabálytalan. Még vizsgálják, hogy hibáztak-e a kalauzok.

  • Javítóintézetbe küldené az ügyészség azt a 17 éves fiút, aki azzal vádolnak, hogy két hónap alatt tíz autót tört fel Kaposváron tavaly év végén. Az egyikben több mint hatmillió forintot talált, ezt édesanyja és nagybátyja között osztotta szét, akik azonnal elköltötték: házat, bútort, kocsit és ékszereket vettek belőle.

Legnézettebb videók