Műsorújság
RTL Most

Kiemelt bérrel csalogatnák haza a kutatókat

Több mint 1 milliárd forinttal támogatná a kormány a pénzügyi okokból külföldre kényszerült magyar kutatók hazacsábítását.
A jövő évi büdzsében eredetileg csaknem 900 milliót különítettek el az e célt szolgáló Lendület programra, egy fideszes módosító indítvány pedig további 200 millió forinttal emelné az összeget. A programot még 2009-ben indította el a Magyar Tudományos Akadémia. A lényege, hogy a kiválasztott tudósoknak öt éven keresztül kiemelt bért - az egyetemi tanári fizetés kétszeresét - folyósítják és lehetővé teszik számukra, hogy a kutatási projekthez megvásárolják a szükséges eszközöket. A szocialista kormányok - a lap megfogalmazása szerint - egyetlen fillérrel sem támogatták a programot, az elmúlt két évben az akadémia saját költségvetéséből fordított pénzt erre a célra.

Forrás: Független Hírügynökség

Legnézettebb videók