Műsorújság
RTL Most

Minden ötödik nőt bántalmazott már párja

Negyvenkét nő lett a családon belüli erőszak áldozata az elmúlt egy évben Magyarországon.
„Salgótarján, 2009. december 4 K. Kitti Élt 25 évet, volt partnere egy bozótvágó késsel hasította ketté a fejét.”

„Oroszlány, 2010. november 9., név nélküli nő, élt 45 évet, élettársa fojtogatta majd halálra verte.”

Alig egy év és negyvenkét halott a két elhangzott dátum között. Vasárnap délután minden nőről megemlékeztek, akit férje, élettársa vagy barátja ölt meg. Az utolsót alig 20 napja.

Néma tanúk. A piros nőalakok a tömegben azokat is jelképezik, akiket rendszeresen bántalmaznak. Minden ötödik nő élt már ilyen párkapcsolatban. A tendencia évek óta változatlan, annak ellenére, hogy a jogszabályok változtak, és már a rendőrség is elrendelhet ideiglenes távoltartást a bántalmazóval szemben.

„A rendőrségi távoltartás 72 órával katasztrófálisan kevés, bírósági szinten nehéz bármit is lépni” – mondta Tóth Györgyi, a Nane Egyesület munkatársa.

Több száz ilyen végzés született az elmúlt egy évben. A jogvédők szerint még több lenne, ha a távoltartás több időre szólna, mert sokan félnek a bosszútól. A nők elleni erőszakkal szemben fellépő civil szervezetek önálló törvényt sürgetnek.

„Egy önálló, a családon belüli erőszakot mint önálló jelenséget szabályozó törvényre lenne szükség, ami figyelembe veszi a vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, más országok jó gyakorlatát” – mondta Sponz Júlia, a Patent Egyesület jogvédője.

Azt mondják, hogy megkeresésükre az illetékes minisztérium azt a választ adta, hogy nem terveznek sem jogszabály-módosítást, sem új törvényt. A következő két hétben aláírásgyűjtéssel is kampányolnak a bántalmazott nők védelmében.

Hasonló videók

  • Folytatjuk visszatekintő sorozatunkat a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából, hónapról hónapra idézzük fel 1989 eseményeit. 30 éve megállapodással, de nem egyetértésben zárta ülését a Nemzeti Kerekasztal. Ez volt az a fórum, amin az ellenzéki pártok, az MSZMP, valamint társadalmi szervezetek vezetői találkoztak azért, hogy Magyarország demokratikus átalakításáról tárgyaljanak. A résztvevők az államfő választás módjáról nem tudtak megegyezni.

  • Nem tudja kifizetni a teljes bért alkalmazottainak az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség. A korábban egyházként működő szervezet vezetője azt mondta, egy korábbi ingatlanügy illetékét vonták le tőlük, emiatt kerültek nehéz helyzetbe. Iványi Gábor szerint a kormány szándékosan nem adja vissza nekik az egyházi státuszukat, pedig úgy mentesültek volna az illeték alól. A Miniszterelnökség erre annyit reagált, a törvény egyértelmű.

  • Egyetlen kormánypárti képviselő sem ment el az Országgyűlés klímaügyi rendkívüli ülésére, így azt lényegében meg sem tartották. Az ellenzéki pártok egységesen bírálták a kormányt és a kormánypárti politikusokat, amiért nem veszik komolyan a klímaváltozást és a globális felmelegedést. A Fidesz-KDNP szerint az ellenzék csak kampánycélokra akarta használni a parlamentet.

  • Leomlott egy támfal egy budavári építkezésen hétfő este, amikor egy markoló próbált több méter mélyről kiemelni egy kisebb munkagépet. Csak néhány centin múlott, hogy a 20 tonnás jármű nem fordult bele az árokba. Az önkormányzat szerint nem volt engedélye a kivitelezőnek építési munkálatok végzésére csak régészeti feltárásokra, a kivitelező cég szerint viszont amilyen munkát végeztek, arra megvolt az engedélyük.

  • Rendületlenül hisz a debreceni közoktatás sikerében - így kommentálta a civishir.hu portálnak Debrecen polgármestere, hogy ő maga a városban most átadott, évi csaknem 3 millió forintos tandíjért igénybe vehető nemzetközi iskolába íratta a lányát. Papp László azt is mondta, gyermekei oktatását magánügynek tekinti. A DK szerint máshol Debrecenben zebrát sem festenek az iskolához, így a polgármesternek le kellene mondania.

  • Senki nem akar polgármester lenni Lakhegyen és képviselőnek se jelentkeztek ezért elmarad a helyi választás a Zala megyei községben. A helyiek szerint a többség kiábrándult a politikából, ezért nincsenek jelöltek az önkormányzati választásra. Hasonlóan járt Apátvarasd, Rábaszentandrás és Balatonszepezd is. Ezeken a helyeken később időközi választást tartanak.

  • Kevés az orvos vagy túl sok a beteg - ezzel indokolták a budapesti szakrendelőkben, hogy miért kell akár három hónapot is várni hasi ultrahang vizsgálatra. Azután néztük meg a budapesti ultrahang-helyzetet, hogy tegnap beszámoltunk arról, hogy a XI. kerületben egyáltalán nem tudnak időpontot adni vizsgálatra. Az emberi erőforrások minisztériumánál azt írták: várhatóan jövőre készül el a szakrendelői várólista rendszer.

     

  • Hihetetlen megmenekülés Ausztráliában! Egy férfi két napon át vonszolta magát törött lábbal és csuklóval a vadonban, mire a mentőcsapatok rátaláltak. Éppen túrázott, amikor egy hat méter magas vízesés tetejéről lezuhant. Mivel a telefonja összetört, nem tehetett mást, olyan helyre kellett másznia, ahol észrevehetik.

  • Véletlenül fejbe lőttek egy 22 éves román férfit, amikor autójából kiszállva épp templomba ment volna. Mint kiderült, a lövedék egy két és fél kilométerre lévő gyakorlótérről származott, ahol a csendőrség éppen lőgyakorlatot tartott. Az eltévedt golyó súlyosan megsebesítette a fiatalembert, de túlélte a balesetet.

Legnézettebb videók