Műsorújság
RTL Most

Nem lehetnek nyugodtak a lakáshitelesek

Mégsem érezhetik biztonságban magukat a bajba jutott lakáshitelesek, ugyanis továbbra sem álltak le a végrehajtási eljárások.
A lapnak Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületének főtitkára azt mondta: a problémára nagy valószínűséggel egy önkormányzati bérlakásrendszer kialakítása jelenthetne megoldást és a kormányzati szándék is vélhetően ebbe az irányba hajlik, nem pedig a Nemzeti Eszközkezelőre. Hozzáteszi: ha korábban nem adják el áron alul a sok önkormányzati lakást, akkor most nem lenne ekkora a baj. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint elsősorban a bankok állíthatják meg az adósok lecsúszását, majd az állami garancia következik és csak legvégső eset a bérlakás - írja a lap.

Hasonló videók

  • Film készült a világhírű operaénekes, Luciano Pavarotti életéről. A filmet az Oscar-díjas Ron Howard rendezte, és Magyarországon először a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. A gálavetítés alkalmával Miskolcra jött a művész özvegye, aki a híradónak nemcsak arról beszélt, hogy tetszett-e neki a film, hanem arról is, milyen férj volt Pavarotti.

  • A Once/Egyszer egy ír utcazenész és egy cseh lány elsőre lehetetlennek tűnő szerelméről szól. A zenés darab alapjául szolgáló film 2008-ban megkapta a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat. A musicalt most a Madách Színház is bemutatja. A darab különlegessége, hogy a színpadon játszó színészek zenészek is egyben.

  • El kell árulnia az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hová költöztetné a fóti gyermekotthon lakóit a bíróság első fokú döntése szerint. A pert Szél Bernadett független képviselő indította, aki szerint az is kiderült a tárgyaláson, hogy a kormánynak semmilyen szakmai koncepciója nincs a költöztetéssel kapcsolatban. A minisztérium azt írta, jobb körülményeket szeretnének az otthon lakóinak. Arról, hogy kiadják-e az adatokat, vagy fellebbeznek, később döntenek.

  • Nem jutott be a helyi választási bizottság péntek esti ülésére egy győri szocialista képviselő. Juhász István azért fordult a testülethez, mert szerinte a fideszes polgármester és egy kormánypárti képviselő törvénytelenül kampányolt. A politikus szerint az aljegyző utasítására nem engedték be az ülésre, ahol távollétében mindkét beadványát elutasították. A győri aljegyző viszont azt mondja: ha őt hívta volna fel, akkor beengedték volna a szocialista képviselőt, az egyébként nyilvános ülésre.

  • Többedszer zavarták meg egymás kampányrendezvényeit ellenzéki és kormánypárti politikusok. Legutóbb a pénteken parkoló automatáknak öltözött aktivisták próbálták megzavarni Karácsony Gergely tájékoztatóját, de a rendészek nem engedték őket az esemény közelébe. Az RTL Híradónak nyilatkozó politológus szerint ez a fajta kampány elsősorban a Fidesznek érdeke, és egyre több hasonló eset várható.

  • Kifütyülték az egészségügyi államtitkárt az orvosok a Magyar Orvosi Kamara nagygyűlésén. Az elnök elmondása szerint tavasszal már megállapodtak a béremelésről, de a kormány - szerinte - nem tartotta be ígéretét. Így ezen a fórumon vártak választ a követeléseikre. Az orvosok piros és fehér lapot kaptak, hogy reagálhassanak, de nem érték be ennyivel. A Miniszterelnökség helyettes államtitkárának beszédét is többször félbeszakították.

  • Mindössze néhány tucatnyian lézengtek az 51-es körzetnél a nevadai sivatagban, ahol az UFO-hívők szerint földönkívülieket rejteget az amerikai hadsereg. Egy vicces, internetes felhívásban toboroztak tömegeket, hogy leleplezzék az állítólagos titkos katonai bázist. 2 milliónál többen jelezték, hogy mennek, de - mint kiderült - csak szórakoztak.

  • Teljes tűzoltófelszereléssel 22 emeletet azaz több mint 500 lépcsőfokot kellett megmászni a tűzoltók budapesti versenyén. Nemcsak az emeletek miatt nehéz a küzdelem, hanem azért is mert több mint 30 kilót kell cipelniük. A 2003-ban született rekordot azonban most sem sikerült megdönteni. A tűzoltókról még több felvételt nézhet: ITT!

Legnézettebb videók