Műsorújság
RTL Most

Lázár egyeztetne

Mégis egyeztetne a 98 százalékos különadóról szóló törvényről a Fidesz frakcióvezetője.
Mégis egyeztetne a 98 százalékos különadóról szóló törvényről a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János az alkotmánybíróság keddi döntése után változatlan formában újra benyújtotta a javaslatot, de azt mondta: a cél az, hogy az állami szférában dolgozó felsővezetők, és ne a több évtizedes szolgálati viszonnyal rendelkező közalkalmazottak végkielégítésének 2 millió forint fölötti részét sújtsa különadó. A frakcióvezető reméli, hogy az alkotmánymódosító javaslatáról kedden a kereszténydemokratákat is meg tudja győzni.

A miniszterelnök szóvivője még tegnap sorolta a példákat, a Fidesz szándékai szerint kikre vonatkozik elsősorban a 98 százalékos különadó. De nem kell miniszternek vagy állami cég felsővezetőjének lenni ahhoz, hogy valakit 98 százalékos különadó sújtson, mert 2 millió forintnál nagyobb a végkielégítése. Elég, ha valaki több évtizede közalkalmazott. Többek között ezt kifogásolta az Alkotmánybíróság.

„ Bekerült, de kész vagyok erről tárgyalni”- ma már ezt mondta az általa újra, változatlanul benyújtott törvénytervezetről a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár János is utánaszámolt: Hódmezővásárhelyen 700 pedagógus közül 8-at érintene a 98 százalékos adó, ha elbocsátanák. A Fidesz frakcióvezetője ma azt mondta: nem őket akarják büntetni.

„ Kész vagyok képviselőként akár a szakszervezetekkel, akár más politikai erőkkel tárgyalni ennek a kérdésnek a rendezéséről” – mondta Lázár János.

Nemcsak erről, a Fidesz alkotmánymódosító tervéről is tárgyalnia kell, amellyel megakadályoznák, hogy az Alkotmánybíróság adó és nyugdíjügyekben döntsön. Eddig ugyanis még nem egyeztettek a kereszténydemokratákkal, nélkülük pedig nincs meg az alkotmányozáshoz szükséges kétharmad.

„Érzek magamban képességet arra, hogy meg tudjam győzni a KDNP-s képviselőtársaimat, sőt nemcsak őket, ennek a javaslatnak a fontosságáról” – mondta Lázár János.

A KDNP frakcióvezetője egyetért a Fidesz érvelésével, az időzítéssel azonban nem.

„ Ez önmagában elfogadható, de nem biztos, hogy most, ehhez a kérdéshez kapcsolódóan kell ezt a kérdést rendezni” – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.


A Fidesz és a KDNP kedden egyeztet a tervezett alkotmánymódosításról.

Az Alkotmánybíróság véleménye

Minden jogszabályról dönthet az alkotmánybíróság, és minden alkotmányelenesnek talált jogszabályt meg is semmisíthet - ezt írja mai közleményében az Alkotmánybíróság. A testület, tagjai szerint a demokratikus jogállam egyik fontos intézménye, fő feladata az alkotmány, és az állampolgárok alapvető jogainak védelme. Határozatai pedig feltétel és időkorlátozás nélkül mindenkire kötelezőek. Az alkotmánybírák arra figyelmeztetnek: hiába vonna ki a kormány több jogszabályt az alkotmánybíróság illetékességi köréből, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága ellenőrizheti az alkotmányosság betartását.

Legnézettebb videók