Műsorújság
RTL Most

Erdei Zsolt Amerikában is odacsap

A korábbi profi bokszvilágbajnok három mérkőzésre szerződött egy ismert amerikai promóterrel.
A magyar mellett az angol volt a fő nyelv Erdei Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján, hiszen a korábbi magyar profi világbajnok novembertől az Egyesült Államokban bokszol majd.

A WBO-nál és a WBC-nél csaknem hat éven át világelső Erdei ugyanis szerződést kötött egy amerikai promóterrel, Lou diBellával, aki a többi között a sokszoros világbajnok Bernard Hopkins meccseit is szervezi.

Erdei Zsolt tehát mostantól nem németországi arénákban fog fellépni, hanem legalább háromszor egyesült államokbeli helyszíneken. Első állomása november 20-án Atlantic Cityben lesz a kenyai Samson Onyungo ellen.

„Össze kell törnöm, mert ha én be akarok törni az amerikai piacra, akkor valamilyen szinten a stílusomon is változtatnom kell” - mondta a korábbi profi bokszvilágbajnok.

Azaz mostantól nem biztos pontozásos sikerekre, hanem látványos kiütéses győzelmekre törekszik majd az egyelőre idősebb Balzsay Károly által felkészített bokszoló.

Hasonló videók

  • Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.
    Magyarország harmadik legnagyobb városa, és az egyike a két megyeszékhelynek, ahol jelenleg nem kormánypárti a polgármester. Pezseg a kulturális élet, alacsony a munkanélküliség, de sokan úgy látják, a város ellenzéki vezetése miatt komoly lehetőségektől esik el. Szegedet 2002 óta a szocialista Botka László vezeti.

  • Minden jogi kérdést tisztáztak - ezt mondta a magyar jogállamiságról szóló brüsszeli meghallgatás után az  igazsgáügyi miniszter. Varga Judit szerint politikai boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen a migráció elutasítása miatt. Az Unió soros elnökségét ellátó Finnország európai ügyekkel foglalkozó minisztere szerint viszont erről szó sincs, pusztán meghallgatták a magyar kormány álláspontját a vitában. A DK úgy reagált: a magyarok szabadásága az eljárás tétje.

  • Elhunyt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini együttes zenésze. A billentyűs, zeneszerző halálát a Piramis együttes Facebook oldalán közölte. Gallai Péter a '70-es '80-as években írta a Piramis zenekar több meghatározó slágerét. 65 éves volt.

  • A világgazdaság elleni iráni támadásnak nevezte a szaúdi olajfinomítóval szembeni dróntámadásokat az Egyesült Államok energetikai minisztere. Irán szerint viszont alaptalanok az ellenük felhozott amerikai vádak. Az akciót egyébként az irániak által támogatott jemeni húszi lázadók vállalták magukra, ám egyre több jel utal arra, hogy nem ők állnak a légicsapás mögött.

  • Évtizedek óta nem látott mértékben drágult hétfőn a nyersolaj a Szaúd-arábiai olajterminálokat ért hétvégi támadássorozat után. A GKI Gazdaságkutató szerint ha a létesítményekben nagyobb károk keletkeztek és hosszabb ideig tart majd a helyreállításuk, akkor Magyarországon is nagyobb mértékben drágulhatnak az üzemanyagok. A benzinért és a gázolajért szerdától ugyanannyit kell fizetni, mint most.

  • Hivatalosan ugyan csak egy Fidesz által támogatott polgármester-jelölt indul Szegeden az önkormányzati választáson, de Botka Lászlónak négy kihívója is van. Van, aki iparfejlesztést ígér, más munkahelyeket, és többen a kormánnyal való jobb együttműködést hangsúlyozzák. A jelenlegi szocialista polgármester viszont folytatni szeretné a munkát. Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.

  • Megafonnal ábrázolja és komolytalannak állítja be Tarlós István kihívóit a Fidelitas a plakátjain. A kampányban viszont épp a főpolgármester érkezett ilyen eszközzel egy sajtótájékoztatóra múlt pénteken. A Fidesz ifjúsági szervezete azt írta, hogy az eset után sem változtatnak a plakátokon, mert pénteken Tordai Bence volt az, aki "provokált, zavart keltett és indulatokat szított."

  • Magyarországot megvédeni ment Brüsszelbe - ezt mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az unió általános ügyek tanácsának ülése előtt. A testület a magyar jogállamiság helyzetéről tárgyalt, miután az Európai Parlament már csaknem egy éve elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, amely kimondta: az országban sérül a demokrácia. A DK szerint az ülésen a magyar emberek szabadságáról tárgyalnak. Az egyeztetés adásunk alatt ért véget, az eredményről később tájékoztatják a nyilvánosságot.

Legnézettebb videók