Műsorújság
RTL Most

Nem kedvezett a nyár a Balatonnak

A sok hideg, esős nap miatt jelentősen visszaesett a strandok és a part menti vendéglátóhelyek forgalma.
20 százalékkal csökkent idén a keszthelyi strandok forgalma a tavalyi évhez képest - mondta el Kindl György, a Keszthelyi Városüzemeltetési Kft. ügyvezetője. Egész szezonban csak egy-két olyan nap volt, amikor sok vendégük volt. A gyakori hideg esős napok azonban elriasztották a vendégeket, így most már a jó időben is kevesen mennek ki a strandra.

A part menti büfések is panaszkodnak. Idén jobban érződik a válság hatása, mint tavaly. Az emberek kevesebbet költenek. Ételt még vesznek, de italt már kevesebben. Idén feltűnően sok volt a „hűtőtáskás” vendég a strandon.

A balatoni hajókon 15 százalékkal csökkent idén a személyforgalom, a tihanyi kompra pedig 10 százalékkal váltottak kevesebben jegyet - mondta Borbély Judit, a Balatoni Hajózási Rt. marketing igazgatója. Rajtuk azok a napok sem segítettek, amikor felmelegedett az idő. Mint mondta: ha kánikula volt azért, ha rossz idő, akkor meg azért volt kevés az utas.

A turisták száma nem csökkent a tavalyi évhez képest - ezt Horváth Orsolya, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda marketing menedzsere mondta. Hozzátette: most a főszezon végén már alig tudnak szabad szállást találni az irodájukba betérő vendégeknek. Tapasztalataik szerint a rossz időjárás miatt a turisták inkább szervezett programokon vettek részt, kirándultak, vagy múzeumba mentek strandolás helyett.

Forrás: Független Hírügynökség

Legnézettebb videók