Műsorújság
RTL Most

Vakbélgyulladás vitt el egy pécsi férfit

Elismeri a pécsi egyetemi klinika, hogy nem volt szakorvosi képesítése az egyik orvosnak, aki megvizsgálta, majd hazaküldte a fiatalembert.
„Itt a 20 éves kisfiunk, akinek jövő héten lenne a 20. születésnapja” – mondta az édesapa.

Megmutatta fia urnáját az édesapa, Scheffer Ferenc. Gyermekük hamvait hálószobájukban őrzik. A fiatalembert múlt héten hétfőn vitték be a pécsi 400 ágyas klinikára. Fájt a hasa, hasmenése volt és hányt. Megvizsgálták, infúziót adtak neki, majd hazaküldték azzal, hogy valószínűleg gyomorrontása vagy fertőzése lehet, jelentkezzen másnap a háziorvosánál. A fiatalember, miután hazaküldték, jobban lett, ezért nem ment el háziorvosához, két nap múlva azonban rosszabbodott az állapota. Újra kórházba vitték, és megállapították, hogy kilyukadt a vakbele. Megműtötték, de sebe addigra súlyosan elfertőződött, és a szövődményekbe szombat délben belehalt.

„Egy vakbélgyanús embert nem lehet elküldeni a körzeti orvoshoz, azt meg kell műteni, megfigyelés alatt kell tartani, de legalább odáig el kell jutni, hogy fölismerjük azt, hogy milyen betegsége van, és amíg nem ismerjük föl, addig nem küldjük sehova” – mondta Scheffer Ferenc.

Az édesapa szerint fiát olyan orvos vizsgálta meg, akinek nincs szakorvosi papírja. Az az orvos pedig, aki megírta a leleteket nem is látta a fiát.

„Ismereteim szerint valóban rezidens is megvizsgálta, ami egyébként természetes. De a dokumentáció alapján, szakorvos is, ő, a szakorvos állította ki a leleteket” – mondta Prof. Dr. Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központ klinikai főigazgatója.

Az egyetemi klinikán belső vizsgálat indult, hogy kiderüljön, ténylegesen ki látta a beteget. Később a pécsi egyetemi klinika elismerte, hogy nem volt szakorvosi képesítése az egyik orvosnak, aki megvizsgálta, majd hazaküldte a rendelésről a vakbélgyulladásban elhunyt fiatalembert. A család az eset miatt beperli az egyetemet.

Szakemberek azt mondják, hogy 25 évvel ezelőtt még minden tizedik beteg belehalt a vakbélgyulladásba. Ma minden századik. A jelentős javulás ellenére az orvostudomány a vakbélgyulladást most sem tekinti nem halálos betegségnek.

Legnézettebb videók