Műsorújság
RTL Most

Drága az albérlet az egyetemistáknak

Budapesten százezer, vidéken körülbelül hetvenezer forintba kerül egy hónap az egyetemistáknak és a főiskolásoknak.
A diákok együtt ünnepeltek, vagy éppen együtt szomorkodtak a ponthatárok kihirdetése után. Aki örült, annak sokba kerülnek majd a következő évek. A Hallgatói Önkormányzat számításai szerint egy diákhónap Budapesten körülbelül százezer forint. A legtöbbe az albérlet kerül. Sok diáknak ugyanis nem jut kollégium.

Egy háromszobás lakást két főiskolás lány nézett ki. Hatvanezerre jön ki rezsivel együtt egy szoba. Ezt csak szülői segítséggel tudják kifizetni, de amikor lehet, dolgoznak, és megpróbálnak spórolni is. Például ha buliznak.

Vidéken kicsit olcsóbb a diákélet. Mihály Nóra Szegeden lakott, most Gödöllőre jár tanulni.

„Hetven-nyolcvan ezer forint a szüleimnek az, hogy én iskolába járok” – mondta Mihály Nóra.

Szegeden és Gödöllőn ugyanis már huszonötezer forintért is van albérlet. Nagy rá a kereslet, mert kevés a kollégiumi ágy. De sok diáknak ezt is nehéz kifizetni. Viszont aki egyszer bekerül a felsőoktatásba, az pénzhiány miatt ritkán hagyja abba az iskolát.

„Mi a Hallgatói Önkormányzatnál nem tapasztalunk ilyeneket. Jönnek érdeklődések szülőktől, diákoktól, hogy honnan lehetne előteremteni forrásokat a tanulmányokra. Így a diákhitel mellett egyéb ösztöndíjakat is a fegyelmükbe szoktunk ajánlani” – mondta Nagy Dávid a HÖOK elnökségi tagja.

De ösztöndíjat is csak az kaphat, aki az állami finanszírozásban tanul. Vagyis a nappali tagozatos hallgatóknak csak a fele.

Legnézettebb videók