Műsorújság
RTL Most

Csak a hipermarketeket bontanák az ártérről

Egyetlen családi házat sem fognak leromobolni, akármennyire is akadályozza a megduzzadt folyókat.
Felsőzsolcán, bár most akár meg is tehetnék, soha nem adtak ki építési engedélyt ártérre. Sem az önkormányzat, sem elődje, a községi tanács. A környéken több mint 280 ház dőlt össze a hetekkel ezelőtti árvízben.

„Zsolca nem volt ártéren soha, még az öreg szüleim gyerekkorára sem emlékeznek vissza, hogy itt árvíz lett volna” – mondta Serke János

Szabályosan építkeztek alig néhány méterre a sokszorosára duzzadt Bódva patak medrétől. A minisztérium most felülvizsgálja, hogy a vízügyi igazgatóság évtizedekkel ezelőtt helyesen jelölte-e ki az árterületet - ahogy ők hívják, a nagy vízi mederterületet. Ezt ellenőrzik Felsőzsolcán, és mindenütt a folyók, a patakok mentén az országban. Bár elég közel a víz, el sem tudnák hinni, hogy rossz helyre építkeztek.

„Itt nem volt ilyen, soha az életben. Most találták ezt ki, hogy Zsolca erre épült” – mondta Ligetvári János

A környezetvédelmi és vízügyi államtitkár egy 2006-os kormányrendelet módosítását kezdeményezi, amely az önkormányzatoknak valamiért lehetővé tette, hogy engedélyt adjanak ártéri építkezésre.

„Nagyon sajnálatos, hogy az elmúlt évtizedekben nagy vízi mederben, azaz árvíz járta területeken magánházak épültek. Ugyanakkor szó nem lehet róla, hogy a magánházak lebontásra kerüljenek, de bizony szó lehet arról, hogy a jövőre nézve senki ne kaphasson engedélyt, aki építkezni akar. Se bevásárlóközpontra, se magánházra – mondta Illés Zoltán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár.

A kereskedelmi vállalkozásokat, akik eddig rossz helyre építkeztek, törvényben köteleznék, hogy kössenek olyan biztosítást, amelyből kártalanítani lehetne a miattuk bajba kerülteket. Egyelőre az az általános gyakorlat, hogy a biztosítótársaságok nem kötnek szerződést ártérre épült ingatlanra.

Legnézettebb videók