Műsorújság
RTL Most

Vérszívók riogatják a turistákat

A Balaton-parti önkormányzatok polgármesterei a szezont féltik a szúnyoginvázó miatt.
Panaszkodnak a turisták, hogy sok a szúnyog a Balatonnál és a vérszívók tönkreteszik a nyaralást. Pedig az idén már többször is volt irtás, az utolsó éppen a múlt héten. A tóparti önkormányzatokat összefogó Balatoni Szövetség rendelte meg, ám úgy tűnik, hogy feleslegesen.

„Ez egy nagyon kellemetlen dolog, árt a turisztikának, és én azt javasoltam a Balatoni Szövetség ügyvezető elnökének, ha ez nem sikerült, ez a szúnyogirtás, és ez bebizonyíthatóan a védekezést végző feladata lett volna, vagy az ő kötelességére róható, akkor igenis tessék ezt megismételni” – mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere.

A Balatonnál nyáron általában kéthetente szállnak fel a repülők, hogy irtsák a szúnyogokat. Az idei év azonban rendkívüli, a néhány nappal ezelőtti irtást valóban indokolt megismételni – mondja a szakember.

„Ez a folyamatos csapadékos időjárás, ami most van, és utána a viszonylagos felmelegedések, ezek kifejezetten kedveznek a szúnyoglárváknak a kelésének” – mondta Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség szúnyogirtás irányító szakértői csoport vezetője.

A szakember szerint tízévente legfeljebb egyszer fordul elő ennyire szúnyogbarát időjárás. Az invázió egyébként az egész országra jellemző. A Balatonnál várhatóan még ezen a héten megismétlik az irtást, kivéve a természetvédelmi területeket, ahol tilos permetezni.

Hasonló videók

  • Újabb, immár a második kiállítás nyílt Maurer Dóra munkáiból a brit fővárosban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, nyár óta a világ egyik legnagyobb kortárs múzeumában, a Tate Modernben láthatók a magyar művésznő munkái – pár napja pedig egy dél-londoni magángalériában is kiállítása nyílt.

  • Egy szélsőjobboldali félkatonai szervezet járőrözik Szlovéniában a horvát határon, menekültekre vadászva. Bár a csoport vezetőjét a szlovén bíróság tavaly több hónapos börtönbüntetésre ítélte, ahogy kiszabadult, újraindította a milíciát. A korábban gyilkossági kísérletért is elítélt egykori futballhuligán szerint a szlovénoknak fel kell készülniük egy fegyveres konfliktus lehetőségére.

  • Állami milliárdokból épült, a tandíj évente csaknem három millió forint, és a város első embere is beíratta a gyerekét. A Népszava írta meg először a debreceni polgármesterről, hogy a nemrég átadott Nemzetközi Iskolába jár a gyermeke. A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szétverte a közoktatást, ahonnan elit iskolákba menekül. Debrecen polgármestere azt közölte: ösztöndíjrendszert vezetnek be, hogy a tehetséges gyerekek számára ne legyen akadály a tandíj.

  • Halottak aláírása is szerepel a Munkáspárt és a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeinek ajánlóívén Zuglóban. A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula Híradónknak azt mondta, szerinte provokáció történt. A Mi Hazánk Mozgalom szerint ha a vádak igazak, az súlyos etikai vétség, ami kizárással jár. A helyi választási iroda hat eset miatt tett feljelentést.

  • Jövőre is sereghajtó lesz a magyar minimálbér a visegrádi országok rangsorában. A lengyel ugyanis átszámítva várhatóan bruttó 200 ezer forintra, a szlovák 190 ezerre, a cseh pedig 180 ezerre emelkedik január elsejétől. Magyarországon havi 161 ezer forint lesz a legkisebb kötelező fizetés - ezer forinttal több, mint Romániában. A legnagyobb szakszervezeti tömörülés a jövő évi bérmegállapodás újra tárgyalását kezdeményezi a kormánynál.

  • Tarlós István belső vizsgálatot indít, az ellenzék a fővárosi közbeszerzési bizottsággal vizsgálná ki újra a budapesti patkányirtásra vonatkozó korábbi pályázatot. Mindezt azután, hogy a bíróság hétfőn hatályon kívül helyezte a Közbeszerzési Döntőbizottság korábbi határozatát, miszerint elutasították a pályázaton vesztes, a patkányirtást előtte 47 évig végző cég fellebbezését.

  • A rendőrség is kivonult éjjel a Puskás Arénához, ahol keddre virradóra órákon át bömböltették egy német metálzenekar új dalát. A környéken élők arra gyanakodtak, hogy a novemberre elkészülő stadionban hangpróbát tart a kivitelező. A hangos zenétől többen aludni sem tudtak. A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja szerint műszaki hiba történt.

  • Az őslakók saját maguk kénytelenek szembeszállni az amazóniai esőerdők pusztítóival - az erdőtüzeket 99 százalékban ugyanis emberek okozzák a Human Rights Watch nevű emberjogi szervezet szerint. A brazil állam semmit nem tesz a fakitermelő vállalatok megfékezésére, amelyek nem válogatnak a módszerekben, hogy újabb és újabb területeket tudjanak kiaknázni.

  • Súlyosan megsérült kirándulót mentettek a tűzoltók Pest megyében. Az idős túrázó egyedül ment a Telki melletti erdőbe, hétfőn kora este. Már sötétedett, amikor elhagyta a kijelölt útvonalat, és eltévedt. Miközben próbált kijutni, elesett, és megsérült. A tűzoltók végül megtalálták, és hordágyon vitték ki az erdőből.

Legnézettebb videók