Műsorújság
RTL Most

Erősödött a forint az első forduló után

A piacok nyugodtan fogadták a választások első fordulójának eredményét. A forint erősödött, a BUX egyenletesen emelkedő szinten mozog.
A forint hétfő délelőtt 10 óra előtt 265,6-ig erősödött az euróval szemben, a Budapesti Értéktőzsde indexe 1,7 százalékkal 15 592 pontig emelkedett a pénteki záróértékhez képest. Az európai, közte a térségi börzék mind ennél kisebb mértékben erősödtek, a különbség valószínűleg a magyarországi választásokra adott piaci válasz - hangsúlyozta Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. és Kovács Roland, az Euilor Befektetési Zrt. elemzője.

Vasárnap jelentős összegű, 30 milliárd eurós segélykeretről állapodtak meg az uniós tagországok az államcsőd szélén billegő Görögország esetleges megsegítése érdekében, ez kétségkívül "bezavar" a magyarországi folyamatokba - mondta Samu. Kovács szerint a következő napokban a görög hatás erősebb lesz itthon is, mint a választások eredménye.

A piac azt várta-várja, hogy a Fidesz egymaga kap kétharmados kormányzati felhatalmazást, és ennek birtokában hozzányúl a nagy ellátórendszerekhez, tovább a minősített többséget igénylő önkormányzati rendszerhez. Samu János szerint most sem lesz szükség nagyobb költségvetési szigorra, mint 1998. után, amikor a Fidesz két éven át ilyen gazdaságpolitikát folytatott. Kovács Roland úgy véli, hogy a Fidesz-kormány meg fog állapodni az IMF-fel új hitelkeretről, ami segítheti a reformok végrehajtását. Az Equilor elemzője arra számít, hogy a következő kormány kissé "tágítani fog" a költségvetési hiányon annak érdekében, hogy az átalakításokhoz nagyobb mozgástere legyen. Osztogató gazdaságpolitika nem várható, mint ahogy ebből fakadó csalódás sem a közvéleményben.

Forrás: Független Hírügynökség

Legnézettebb videók