Műsorújság
RTL Most

Éveket kell várni a négylábú segítőkre

Legalább négyszer annyi vakvezető kutyára lenne szükség Magyarországon, mint ahányat jelenleg ki tudnak képezni.
Az Enya nevű labradorlány lett a leggyorsabb és a legügyesebb is a vakvezető-kutyák napján rendezett versenyen. Magyarországon négyszer annyi kutyára lenne szükség, mint amennyit az alapítványok egy évben ki tudnak képezni. Az állam ugyanis csak pályázatokkal támogatja a vakvezető-kutyák képzését. Így egy vak embernek, aki felkerül a várólistára, átlagosan 4 évet kell várnia egy kutyára.

Macskát ugyan nem építettek az ügyességi pályába. A kutyákat éppen eléggé zavarták a gyerekek, akik verseny közben édességgel kínálták őket. A Vakok Állami Intézetének igazgatója szerint sok ember úgy gondolja, mivel ott a kutya, már nem is kell a vak embernek segíteni.

„A kutya nem GPS, és nem iránytaxi. Ha valaki kutyával lát egy vak embert, akkor is segíteni kell, mondjuk át a zebrán, mert a kutya nem lát színeket” – mondta Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója.

Jelenleg csaknem 150 vakvezető kutya dolgozik az országban, de száznál is többen várnak kutyára. Négyszer annyi állatra lenne szükség, mint amennyinek a kiképzésére telik. Az állam ugyanis csak alkalomszerűen ír ki pályázatokat.

„Egy vakvezető kutya kiképzése 1,5 - 2 millió forintba került. Alapítványunk évente 5-10 kutyát tud kitanítani. Ez ezt a 10-20 millió forintot elő is kell teremteni” - mondta az igazgatónő.

Főként adományokból. A vakvezető-kutyák napján a leggyorsabbat és legügyesebbet keresték. Enya határozottan indult, jól vezette gazdáját a lépcsőn és gyorsan kerülte az akadályokat. Végülis nem csak ő nyert, hanem a többiek is, mert a finisben velőscsonttal várták a kutyákat.

Legnézettebb videók