Műsorújság
RTL Most

Sötétben botorkálnak a Csererdőben

Több mint két éve nincs közvilágítás a veszprémi városrészében.
Ha lemegy a nap, legfeljebb az ünnepi díszkivilágítás fényeire számíthatnak a veszprémi Csererdő lakói.

A legtöbben zseblámpával közlekednek – immár két éve. Sokáig azért nem volt itt közvilágítás, mert a terület magántulajdonban volt, így nem volt egyértelmű, hogy kinek kellene gondoskodni róla. Az önkormányzat korábban több helyre mobil lámpákat szereltetett, de az itt élők szerint ez nem jelentett megoldást.

Az utcákban annak ellenére sincs közvilágítás, hogy már egy éve az önkormányzat tulajdonába kerültek. Ráadásul itt főleg kisgyermekes családok élnek.

„Ugyanúgy fizetjük a kommunális adót, fizetjük a különböző iparűzési adókat a személyi jövedelemadót, legyen kedves, vegye figyelembe ezt a város vezetése” mondta Szilágyi Zoltán, a Csererdei Baráti Kör elnöke.

A lakók két éve fáklyákkal vonultak fel, hogy felhívják a figyelmet a problémára, most pedig petíciót adtak át a polgármesternek, melyben a helyzet megoldására kérték.

„Akkor, amikor a tavalyi költségvetést készítettük, illetőleg a koncepciót készítettük, akkor még nem voltunk abban a helyzetben, hogy tudtuk volna, hogy itt milyen feladataink lesznek” – mondta Debreczenyi János, Veszprém polgármestere.

A polgármester most azt ígérte a lakóknak, hogy az idei költségvetésben már lesz pénz a Csererdő közvilágítására, vagyis a következő télen már nem kell aggódniuk, ha lemegy a nap.

Legnézettebb videók