Híradó

2009.12.08. 14:45 (kedd)

Több lakáshiteles juthat segítséghez

Több lakáshiteles juthat segítséghez

Könnyítettek a feltételeken, ugyanis a segítség eddig kevés rászorulóhoz jutott el.

A gazdasági válság hatásai miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzó törvény alapján már ez év közepétől igénybe vehetőek a kedvezmények, a segítség azonban eddig kevés rászorulóhoz jutott el. A kormány és a parlament döntése alapján szerdától meghosszabbodik az áthidaló kölcsön visszafizetésének határideje, csökken a minimálisan fizetendő törlesztő összeg, és a nagyobb értékű lakással rendelkezők is igényelhetik a segítséget.

Meghosszabbodik a kedvezményes program igénybevételének határideje is: az új szabályok szerint az áthidaló kölcsönt 2010. december 31-ig lehet igényelni. A lakáshitellel rendelkezők által elérhető kedvezmények formáiról, igénybevételük módjáról a PM honlapján részletes tájékoztató található a „Tájékoztató a lakáshiteleseknek” menüpont alatt.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való