Műsorújság
RTL Most

Feketén épül Európa Kulturális Fővárosa

A munkaügyi ellenőrök négyből 3 cégnél találtak valamilyen szabálytalanságot az építkezéseken.
A munkaügyi felügyelők a feketefoglalkoztatás miatt három hónap alatt több mint 20 millió forint bírságot szabtak ki. Pedig a város soha nem látott összeget, összesen 35 milliárd forintot költhet el közterei és kulturális intézményei megújítására, amihez 85 százalékos támogatást kapott az Európai Uniótól. A támogatást a feketemunka miatt várhatóan nem vonják vissza, igaz a szabályok betartását csak a fővállalkozóknak kell igazolniuk.

Még esőben és sárban is dolgoznak Pécsett. A város 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, ezért összesen 35 milliárd forintot költenek a közterek átépítésére és néhány kiemelt épületre, például a koncertközpont és a regionális könyvtár felépítésére. Az építkezéseken a munkaügyi ellenőrök szerint sokan feketén dolgoznak.

A munkások nem nyilatkoznak, mert féltik a munkájukat.

Négyből 3 ellenőrzésen találtak szabálytalanságot a munkaügyi ellenőrök a pécsi kulturális fővároshoz kapcsolódó építkezéseken. 385 munkást ellenőriztek, 219-et szabálytalanul, közülük 140-et bejelentés nélkül foglalkoztattak.

„Általában alkalmi munkavállalói kiskönyves foglalkoztatások érhetők tetten, amelyek ugye nem szabályosak: nincsenek kitöltve, dátum hiánya van” – mondta Papp Gábor, a Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség igazgatója.

Az építkezéseken több tucat vállalkozás dolgozik. A megrendelő menedzsmentközpont szerint ők csak a fővállalkozókkal állnak kapcsolatban, náluk pedig nem találtak szabálytalanságot.

„A menedzsmentközpontnak kizárólag a fővállalkozóval van szerződése, kizárólag velük tudjuk betartatni ezeket az előírásokat, így a fővállalkozókon keresztül tudunk nyomást gyakorolni az alvállalkozókra, és minden lehetséges jogi utat megkeresni arra, akár a hatóságok bevonásával, hogy minél inkább csökkentsük a feketemunkát és az egyéb szabálytalanságot” – mondta Merza Péter, a Pécs 2010 Menedzsmentközpont fejlesztési igazgatója.

Az építkezésekhez több mint 29 milliárd forint támogatást kapott a város az Európai Uniótól, amely elvárja, hogy az építőcégek betartsák a jogszabályokat. A menedzsmentközpont szerint ez a támogatás nincs veszélyben, viszont ehhez a fővállalkozóknak most igazolniuk kell, hogy náluk nem történt szabálytalanság.

Legnézettebb videók