Műsorújság
RTL Most

Motoros biciklit épített egy pécsi tanár

A két lóerős motort teljesítménye miatt a közlekedési hatóság szerint le kell vizsgáztatni.
Be kell tekerni azt a robbanómotorral felszerelt biciklit, ami Pécs utcáin közlekedik. A különleges járgányból egy darab van a városban.

„Egyszerűen annyira megy, amennyire az ember húzza a gázt” - mondta a kerékpár tulajdonosa.

A nagyjából két lóerős motort Bélafi László szerelte fel egy bármelyik boltban kapható biciklire. Azt mondta, ezzel kerékpáros tempóban, vagyis 30 kilométer per órás sebességgel bárhová el tud menni, még a dombokra is.

„Tulajdonképpen olcsó, hatékony, a fogyasztása nagyon kicsi, kis helyen elfér, be tudom vinni a házamba, tárolása egyszerű” – mondta Bélafi László.

A különleges bicikli a rendőröknek is szemet szúrt. Le is fényképezték. A Nemzeti Közlekedési Hatóságnál azt mondták, be kellene jelenteni.

„Ha a jármű teljesítmény meghaladja a 300 wattot, akkor már segédmotoros kerékpár. Ezt már be kell mutatni a műszaki vizsga keretében a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál és kötelező felelősségbiztosítást is kell kötni rá” – mondta Baumann Péter, a Nemzeti Közlekedési Hatóság dél-dunántúli regionális igazgatója.

A forgalomba helyezési eljárást a tulajdonosnak kell kezdeményezni, mivel saját kezűleg szerelte fel a robbanómotort a biciklire.

A KRESZ módosítását is éppen az új járműkategóriák megjelenése és a városi kerékpározás elterjedése miatt tervezi a szaktárca. Az elképzelések szerint a kerékpárosok és a segédmotorosok a jövőben megelőzhetik a piros lámpánál álló sort, és elsőbbséget élveznek majd a kanyarodó járművekkel szemben. Az új szabály már tartalmazza a quad és a kis teljesítményű motorral szerelt mopedautó leírását is. A tervezetről várhatóan novemberben tárgyal a kormány.

Legnézettebb videók