Műsorújság
RTL Most

Hordozható számítógép ovisoknak

A nyúli óvodában laptopokkal fejlesztik a gyerekek képességeit.
Szóbeli utasításokat ad az óvodásoknak a számítógép. Bár a gyerekek először próbálták ki ezeket a programokat, gyorsan megértették a feladatokat.

„Eltévedtek a nyuszik és meg kell őket cserélni, hogy melyik, melyik, hova tartozik” – mondta Gyüre András.

Ilyen és ehhez hasonló feladatokkal, játékos formában tanulhatnak a gyerekek a számítógépen.

„Képességeknek a fejlesztésére szolgál, hogy így elősegítsük majd, hogyha az iskolába kerülnek, ugyanezekkel a gépekkel, vagy fejlett gépekkel jobban tudjanak bánni. Tehát két funkciója van, hogy az iskolába való átmenetet segítse és a képesség fejlesztés” mondta Farkas Katalin, Aranykapu Óvoda óvodavezetője.

A laptopokra és a fejlesztő programokra az önkormányzat pályázaton nyert pénzt, összesen 4 millió forintot.

„Ezzel a fejlesztéssel egy olyan eszközt, egy olyan lehetőséget adunk a gyerekek kezébe, amely felnőttkorukban mindenképpen már az életüknek a részévé fog válni” - Schmiedt Henrik, Nyúl polgármestere.

A programokkal a gyerekek logikáját, memóriáját, és gondolkodását fejlesztik. A tervek szerint az ovisok hetente egyszer használják majd a lap-topokat.

Egyelőre még csak néhány gép működik, egy héten belül azonban már az összeset használhatják a gyerekek. A 30 számítógépből tizenötöt pedig az iskola kap majd meg.

Legnézettebb videók