Műsorújság
RTL Most

Tartozásai miatt eladná veséjét

A négygyermekes, kétegyházi asszony tudja, hogy törvénytelen, amit tenne, de nem lát más kiutat.
A férje alig keres, az asszony 90 ezer forintot kap a gyerekek után. A pénz legkésőbb huszadikáig mindig elfogy, de volt olyan, hogy már a fizetésnapon azt nézték, miből vesznek majd kenyeret, mert azonnal egyenlíteni kellett a számlákat.

Európában és az Egyesült Államokban ugyanakkor tilos pénzért árulni a szerveket. Az asszony is tudja, hogy ez Magyarországon bűncselekmény, de nem lát más kiutat reménytelen helyzetéből.

Indiában ugyanakkor hagyománya van a szervkereskedelemnek, a szegény falvakban a legtöbb férfi már csak egy tüdővel vagy vesével él. Az interneten tízezer és egymillió euró között kínálják a szerveket. A kétegyházi Tóth Zsoltnét tízezer euró, azaz mintegy 2,8 millió forint már kihúzná a bajból. Ez éppen egy vese ára - írja a lap.

Legnézettebb videók