Műsorújság
RTL Most

Vérszívóktól szenvednek Vas megyében

A szúnyoginvázió az ÁNTSZ szerint veszélyes lehet a lakosok egészségére.
Ígéret volt, szúnyogirtás azonban nem a Rába-parti településeken. Az emberek hetek óta szenvednek. Először a pénz hiányzott a permetezéshez, most pedig a hatósági engedélyekre kell várni.

„Közbeszerzést kellett lebonyolítani, meg kellett szerezni az önrészt hozzá, és utána most szakhatósági engedélyeket is le kell bonyolítanunk. Ezek mind, mind tolják az időt” – mondta Kovács Ferenc, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke.

Az irtást a tisztiorvosi szolgálat is kérte. Bár betegséget nem terjesztenek a szúnyogok, ha túl sok van belőlük, veszélyesek lehetnek az egészségre.

„Egy szúnyoginvázió olyan mértékben megterheli az embereket pszichésen, megzavarja a nyugalmukat, hogy ennek egyébként van egészségi kockázata: nem tudják kipihenni magukat, balesetveszélyes az amikor vezetnek, vagy másnap a munkahelyükön helyt kellene állniuk” – mondta Dr. Paller Judit regionális tisztifőorvos.

A legújabb ígéret szerint pénteken kezdik a szúnyogirtást harminc Vas megyei településen.

Mivel egy permetezés nem elegendő, 10 nap után megismétlik majd az irtást, így a hónap végére szűnhet meg teljesen a szúnyoginvázió Vas megyében.

Legnézettebb videók