Műsorújság
RTL Most

Elapadtak a csapok a Hegyalja Fesztiválon

A helyi vízmű Tokaj város magasabban fekvő területein is korlátozta a vízfogyasztást.
A fesztiválozók egyelőre lajtos kocsik segítségével jutnak vízhez, de a szervezők a tokaji és a rakamazi önkormányzattal együtt dolgoznak a helyzet megoldásán. Remélhetőleg hamarosan újra zökkenőmentesen zuhanyozhatnak a városiak is, és a Hegyalja Fesztivál kempingjeiben is újraindul a vízellátás - közölte a fesztivál kommunikációjával megbízott ügynökség.

A fesztiválra látogatók állítólag nem estek kétségbe, hiszen közel a Tisza-part, és a rendezvény Zöld Sátorának szervezői délelőtt és délután is indítanak 2-4 órás vízitúrákat a környéken.

Július 15. és 19. között immár tizedik alkalommal rendezik meg a rakamazi Tisza kempingben a Hegyalja Fesztivált. Az ötnapos rendezvényen több mint 200 koncert várja a látogatókat, és idén először Tokaj városában is vannak programok. Tavaly 65 ezer látogatója volt a fesztiválnak, idén összesen 70-75 ezer résztvevővel kalkulálnak.

A Hegyalja Fesztivál is „zöld” lett - 2. oldal >>>A Hegyalja Fesztivál is „zöld” lett

A Hegyalja Fesztivál is teljesítette a környezetvédelmi kritériumokat, így a rendezvény szervezői átvehették Szabó Imre minisztertől a Zöld Fesztivál címet pénteken. Ezt bármelyik magyar rendezvény elnyerheti, ha teljesít egy meghatározott követelményrendszert. A kritériumok betartását civil szervezetek szakembereiből álló csoport szúrópróbaszerűen ellenőrzi a fesztivál ideje alatt.

A Hegyalja Fesztivál a szelektív hulladékgyűjtés mellett a közösségi és a kerékpáros közlekedést népszerűsíti, például őrzött kerékpármegőrzőt üzemeltet, a látogatók közlekedését pedig vasúti kedvezmények segítik. A szervezők nagy súlyt fektetnek a zöld szemléletformálásra is, például a klímaváltozás, az energiatakarékosság, a fenntartható társadalom, a természetvédelem, a civil összefogás terén - áll a környezetvédelmi tárca pénteki közleményében. A hazai fesztiválok közül egyébként elsőként a Hegyalján használnak lebomló poharakat, és ebben az évben először a tokaji fesztivál minden berendezése „tiszta” árammal működik.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter a tárca „Egy mozdulat” road-show-ját is bemutatta a Hegyalja Fesztiválon. A szemléletformáló program célja, hogy felhívja a figyelmet: az áram-, hulladék és víztakarékos életmóddal nem csak a környezet védhető, de a kiadások is csökkenthetők. A program gyakorlati tippekkel segít, hasznos takarékossági ötleteket adva.

Forrás: Független Hírügynökség

Legnézettebb videók