Műsorújság
RTL Most

Miért jár kevesebb a szuperbruttósítás óta?

Több fizetést reméltek, de kevesebbet kaptak - ilyen munkavállalókat mutatunk be a Házon kívülben.
Rendőrök, mentősök, kamionsofőrök. Arra számítottak, hogy a bérük szuperbruttósítása után és a beígért adócsökkentéssel jobban járnak majd. De csalódtak.

„ Rádióban, tévében halottuk ezt a szuperbruttósítást, és akkor gondoltuk, mert benne is van a nevében hogy bruttósítás, hogy jobban járunk, hát nem” – mondta Marján Imre, kamionsofőr.

A fuvarozócégnél a pénzügyminisztérium jövedelem-kalkulátorát használták, és örültek, hogy magasabb lesz a fizetésük, legalább 1200 forinttal havonta.

„Amikor kézhez kapták a fizetést rögtön szóltak, hogy de főnökasszony, nem erről volt szó” – mondta Szakál Gabriella, ügyvezető.

A Házon kívül által megkérdezett könyvelő azzal magyarázta a csökkenést, hogy a munkavállalók nem kérték az adójóváírást.

„Ha jogosultak vagyunk rá, akkor miért ne vegyük igénybe itt csak az a kérdés, hogy ők miért nem vették igénybe?” – mondta Ruszin Zsolt, könyvelő.

A munkavállalók számára azonban kockázatos, ha már most kérik az adójóváírást. Mert ha év közben nőne a jövedelmük, és túllépik a 3 millió 188 ezer forintot, az APEH meg is büntetheti őket.

Nézze meg a Házon kívül riportját itt!


Várjuk leveleiket a hazonkivul@rtlklub.hu e-mail címre, vagy a 1222 Budapest, Nagytétényi út 29-es postacímre. A műsor telefonszáma 38-28-442.


A korábbi adások riportjait itt megnézhetik >>>

Nézze vissza a teljes adást az RTL Moston!

Hasonló videók

  • A semmiből előtűnő, furcsa jelöltek, az utolsó pillanatban a másik oldalra álló politikusok, szinte eltitkolt pártkötődések, rendőrségi rajtaütés a kampányközpontban. Ahogy közeledik az október 13-i önkormányzati választás, úgy szaporodnak az izgalmasabbnál izgalmasabbnak bizonyuló politikai balhék az ország számos településén. Több városban és több budapesti kerültben is forgattunk a legérdekesebb ügyekről.

  • Épült egy fantasztikus iskola Debrecenben: gyönyörű környezet, üvegfalú osztálytermek, sportpályák, zeneterem, klassz menza, és persze gyerekközpontú oktatás. Az építésbe az állam majdnem 4 milliárd forinttal szállt be, az önkormányzat pedig idén 280 milliós támogatást ad. A közpénzekből létrejött iskola azonban a gazdagoknak épült: 12 évre több mint 40 millió forint a tandíj. Máshol viszont ingyen van a suli, de általában úgy is néznek ki, és úgy is érzik magukat a gyerekek.

  • Új sorozatunk szereplői a tűzoltók, pontosabban a katasztrófavédők, akiknek egyik nagy sérelmük, hogy tulajdonképpen még a nevüket is elvették. De persze annak sem örülnek, hogy a stresszes és veszélyes munkáért havi 160-180 ezer forintot kapnak, így szinte mindegyikük másod- és harmadállást vállal, hogy megéljen valahogy. Nem véletlen, hogy sokuknak rámegy a családja erre az életre.

  • Hogyan és miért lesz egy egyetemi tanárból lakberendező, vagy hogyan és miért lesz egy PR-szakemberből bölcsődevezető? Azt mondják, egyáltalán nem bánták meg a döntésüket, de beszélnek arról is, milyen nehézségeket éltek át az új szerepben.

  • Az árak az égben, kollégiumi helyek pedig alig-alig vannak, pedig azok olcsók, mert már havi 10-15 ezer forintból van szállás az ember feje felett. Diákokkal találkoztunk, akik elmesélték, hogy tudnak anyagilag boldogulni a kollégiumi szobák szűkössége és az egekbe szökő albérletárak között, családi támogatás nélkül.

  • Mintegy másfél éve, hogy bemutattuk egy új építésű társasház leendő lakóinak kálváriáját. Akik nem mehetnek be a lakásukba, és akik közül páran azt állítják, hogy az építtető megalázó módon bánik velük, és akiknek most többe kerülne a lakás, mint amennyiben előre megállapodtak. Visszamentünk megnézni, változott-e valami.

  • Valóban több most a patkány, mint korábban, vagy csak a pánik lett nagyobb? Vagy esetleg az önkormányzati választások közeledte a vita oka? Hivatalos számok vannak, mert regisztrálják az észleléseket, csak hogy azokat nemigen akarják nyilvánosságra hozni. Annyi biztos, hogy a főváros pluszpénz szavazott meg patkánymentesítésre.

Legnézettebb videók