Műsorújság
RTL Most

Így szavazhat a 9 döntősre

Mutatjuk, mit kell tennie, hogy Got Talent-es kedvencét a fináléban is a csúcsra röpíthesse!
A legfontosabb változás az eddigi szavazással kapcsolatban, hogy mostantól  egy telefonszámról összesen 20 szavazatot adhatnak le az általuk szinpatikusnak tartott versenyzőre SMS vagy hívás formájában. A 20 szavazatot bármelyik versenyzőre elküldheti a résztvevő. egy telefonszámról összesen 20 szavazatot adhatnak le az általuk szinpatikusnak tartott versenyzőre SMS vagy hívás formájában. A 20 szavazatot bármelyik versenyzőre elküldheti a résztvevő.

A részletes feltételeket erre olvashatja el:

A RTL Klub Magyar RTL Televízió Zrt. és a Telekom New Média Zrt. által szervezett
Hungary’s Got Talent (későbbiekben HGT) szolgáltatás leírása és szabályai
I. ALAPFOGALMAK:
HGT szavazás
A 2015. november 28-án induló új, emelt díjas SMS alapú és emelt díjas hanghívás alapú szolgáltatás: az HGT szavazás. A szolgáltatás lényege, hogy egy szavazás keretében a résztvevők sms-ben vagy hanghívás segítségével szavazhatnak az általuk választott, a HGT műsorban fellépő előadóra, kiválasztva azt az előadót, akit a verseny győzteseként szeretnének viszontlátni. Az érvényesen leadott szavazatok után a résztvevő részt vesz a nyeremények kisorsolásában.
A HGT „szavazás” szolgáltatás szervezője az RTL Klub (Magyar RTL Televízió Zrt.) és a Telekom New Media Zrt.(továbbiakban TNM).
Résztvevők
Az emelt díjas sms-ben vagy hanghívás útján a szavazást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevőként definiáljuk.
II. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA:
1. A szavazás általános bemutatása:
Az RTL Klub által sugárzott  HGT szavazás szolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a számukra legszimpatikusabb előadót hozzásegítsék az HGT tehetségkutató verseny megnyeréséhez; a leadott szavazatok alapján kerül kiválasztásra a továbbjutók sorrendje. A sorrend megállapítása a résztvevők által leadott szavazat db számok összesítés után alakul ki, azaz a véleménynyilvánítás döntően befolyásolja a műsor menetét és az abban szereplő előadók személyét.
Élő show
Az élő műsorokban a beérkező szavaztok összesítése után a szavazás lezárását követően a 4 legtöbb szavazatot kapott versenyzőből a kettő legtöbbet kapott automatikusan továbbjut a döntőbe, a 3. és 4. legtöbb szavazatott kapó versenyző közül pedig a zsűri juttat tovább egy versenyzőt. Amennyiben a nyégy tagú zsűri nem tudja eldönteni, hogy ki jusson tovább (szavazategyenlőség alakul ki 2-2 arányban) abban az esetben a két versenyző közül az jut tovább aki a nézőktöl több szavazatott gyűjtött össze.
A három élő műsor során a 10-10 előadóból adásonként 3-3 előadó(k) jut tovább a döntőbe (4. élő adás).
  1. Döntő szavazás
A szavazásban résztvevők a három elődöntőben továbbjutott versenyzőkre tudnak szavazni (9 versenyző) a 3. élő adásban bejelentett időpontól (várhatóan 22:50) a 4. élő adásban (Döntő)   bejelentett időpontig.  Ezalatt az időszak alatt a résztvevők egy telefonszámról összesen 20 szavazatot adhatnak le az általuk szinpatikusnak tartott versenyzőre SMS vagy hívás formájában. A 20 szavazatot bármelyik versenyzőre elküldheti a résztvevő.  Egy telefonszámról több versenyzőre is lehet szavazni, de összesen 20 szavazatot lehet leadni. A versenyzőkhöz tartozó számok és kódok megtalálhatók a www.rtlklub.hu/gottalent oldalon. A szavazással kapcsolatos változást a műsorvezetők ismertetik az élő műsorban. A verseny győztese, aki a szavazóktól a legtöbb szavazatot kapja. Döntősök SMS kódjai: ACRO; ALL; FRICSKA; LED; NIKOLETT; SZUPERGIRLS; TALAMBA; TAMAS; ZSÓFI. 
 
2. A szolgáltatás igénybevételének menete és megvalósulása
  • bármely hazai mobiltelefon-szolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas SMS üzenet küldésére van lehetőség, a szolgáltatást igénybe tudja venni (az SMS díja 195 Ft ÁFA-val);
  • bármely hazai telefonszolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas hívás indítható, a szolgáltatást igánybe tudja venni (a hívás díja 195 Ft ÁFA-val)
2.1. A résztvevő számára igénybevehető szolgáltatás menete:
  1. - HGT élő adások szavazás
  • A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó elnevezésekről, amelyek közül elküldik SMS-ben az általuk legszimpatikusabbnak véltet (ACRO;ADRIENNE; ALL; BANDART; CSABA; DAVE; DORIANE; FEKETE; FERENC; FRICSKA; GÁBOR; HOT; INFUSION; JULIANNA; LED; LIKO; MÓZES; NEW; NIKOLETT; NYLON; PEET; QUARTZBOX; RED; SZONJA; SZUPERGIRLS; TALAMBA; TAMÁS; TŰZMADARAK; WALLKINGS; ZSÓFI; ZSOLT, valamint minden keresztnév vagy nicknév ékezet nélküli formában, valamint az egyes előadókhoz kijelölt számok: 01,02,03,04,05,06,07,08,09,10,) a 16016-os telefonszámra (195 Ft ÁFA-val)
  • A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó számkódokról, amelyek közül vezetékes telefonjuk nyomógombjai segítségével megadják az általuk legszimpatikusabbnak véltet (01,02,03,04,05,06,07,08,09,10,) a : 06-91-636-116-os emelt díjas telefonszám feltárcsázása után (hívás díja 195 Ft ÁFA-val) Minden adásban egyénileg kiosztott számokat kapnak a versenyzők (01,02,03,04,05,06,07,08,09,10,) mivel minden élő adásnál más más előadóhoz fognak tartozni a 01-10-ig kiosztott számok.  
Az emelt díjas SMS-ben szavazó résztvevő szavazatától függetlenül, minden esetben válasz SMS-t kap vissza az TNM-től, mely egy általános köszönetnyilvánítást vagy a műsorral kapcsolatos információt tartalmaz.
14 éven aluliak a szavazásban törvényes képviselőjük hozzájárulásával vehetnek részt.
Érvényes szavazatnak tekintjük a fentiekben felsorolt kódokkal beérkező SMS-ket és a hanghívás útján a fenti számokat beütő impulzusokat.
 
 
3. A szolgáltatás időtartama
Az HGT szavazás szolgáltatás időszakos, külön etapokra osztott szavazási folyamat amelyek minden esetben az elő műsorfolyamhoz kapcsolódnak.
Az egyes etapok minden szombati élő adásban a műsorvezetői közléstől a műsorvezetői közlésig tartanak. Kizárólag ebben az előzőekben megjelölt időszakokban vehető igénybe a résztvevők személyek irányából, azaz szavazatokat a szavazási etapokban lehet leadni.
A szavazást az élő adásban a műsorvezető lezárja, aminek az eredménye alapján a 4 legtöbb szavazatot kapott versenyzőből a kettő legtöbbet kapott automatikusan továbbjut, a 3. és 4. legtöbb szavazatott kapó versenyző közül pedig a zsűri juttat tovább egy versenyzőt. Amennyiben a nyégy tagú zsűri nem tudja eldönteni, hogy ki jusson tovább (szavazategyenlőség alakul ki 2-2 arányban) abban az esetben a két versenyző közül az jut tovább aki a nézőktöl több szavazatott gyűjtött össze.
Az újabb szavazási etapot a műsorvezető élő adásban inditja.
Az HGT szolgáltatás indítása:
2015. november 28-án az elő adásban a műsorvezető közlésének megfelelelően várhatóan: 20:30
A véleménynyilvánítás döntően befolyásolja a műsor menetét és az abban szereplő előadók személyét
Az szavazási etapon belül az RTL Klub vagy TNM döntése értelmében - újabb bejelentést követően - határozatlan ideig az elő adás alatt meghosszabbítható; erről az elő adában a műsorvezető tájékoztatja a nézőket. Az egyes adásokhoz tartozó időszakok kommunikálása minden esetben az élő műsorban történik meg; az egyes műsorokban a műsorvezető által ismertetett időpontig tartanak az egyes etapok, azaz amikor a műsorvezető az élő adásban ismerteti a nézőkkel, hogy a szavazást lezárta; a szavazásnak vége, tovább érvényes szavazatot nem fogad az RTL Klub és TNM. Érvényes szavazatnak azok a beérkezett és feldolgozott SMS-ek és hanghívások számítanak, melyek a szavazás indítása és lezárása közötti időtartam alatt érkeztek meg TNM által üzemeltetett technikai rendszerébe, és a 2.1 pontban részlezetett helyes kódokat tartalmazza. Az érvényes szavazatok mennyiségéről közjegyző jelenlétében készül részletes jegyzőkönyv. TNM az egyes szavazási etpokról elkülönített adatbázist tárol.
Magyar RTL Televízió Zrt. valamint a Telekom New Média Zrt. fenntartja a jogot arra vonatkozólag, hogy egy-egy etapon belül részeredményeket közöljön, illetve az egyes etapokon belül rész szavazásokat inditson és zárjon le, ebben az esetben az elő televíziós műsorban elhangzó időpontok az irányadók. Az egyes esetleges rész szavazások is minden esetben
 
III. NYEREMÉNYEK, AZ EREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE, NYERTES
1. A nyeremények
Az HGT adásában azon résztvevők között, akik érvényes szavazatot adtak le; az adásban ismertettek alapján nyereményeket sorsolunk ki. Minden élő adásban a nézőkkel és résztvevőkkel, képpel és elhangzással ismertetjük az egyes nyereményfa struktúrát.
Az HGT szavazás leendő kisorsolt nyertesét az TNM telefonon kiértesíti nyereményük tárgyáról, illetve a nyeremény átvételének feltételeiről. A szavazás eredményének meghatározásakor (lezárás, sorrend, arányok) illetve a nyeremények sorsolása közjegyző jelenlétében történik, melyről jegyzőkönyv készül.
Azok között a magyar állampolgárságú résztvevők (2. pont) között, akik helyes formában adták le a HGT szavazásban érvényes szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolja a nyerteseket.
 
A heti nyereményekről a résztvevők az adásból értesülnek. Heti nyereményt azok között a résztvevők között sorsolunk ki, akik az egyes heti szavazási etapokba érvényes szavazatot küldtek be az előadókra.
 
A nyertes hiteles és teljes körű azonosítását követően a Magyar RTL Televízió Zrt. vagy megbízottja juttatja el/adja át a nyereményeket. A nyertesnek a nyeremények átadásáról televíziós felvétel készülhet. Az átadásról készült felvételt a Magyar RTL Televízió Zrt által sugárzott RTL Klub csatorna korlátozás nélkül bemutathatja. Az adás időpontjáról felek direktben állapodnak meg.
 
3. A nyertes definiálása
Nyertesnek ismeri el a TNM azt a résztvevőt, aki érvényes szavazatot adott le és az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:
•  ismeri az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;
•  ismeri az előfizető vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;
•  ismeri a nyertes SMS vagy hívás küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.
A kisorsolt nyertes minden esetben az informatikai rendszerben található hívószámon (ahonnan érkezett a szavazat) hívja vissza TNM; közjegyző jelenlétében a sorolás után és azt jegyzőkönyvben rögzítik.
 
4. A nyertes kiértesítése:
• Az HGT szavazás kisorsolt nyertesét a TNM telefonon kiértesíti nyereményük tárgyáról, illetve a nyeremény átvételének feltételeiről. Amennyiben a nyertes telefonon nem elérhető (nincs térerő, külföldön tartózkodik, ki van kapcsolva, nem veszi föl, stb.), a kiértesítést az TNM operátorai 3 napon keresztül, napi két alkalommal, különböző napszakban kísérlik meg.
5. A nyeremények kifizetésének feltétele:
A sikeres kiértesítés alkalmával beazonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:
  • név; anyja neve; születési hely és idő;
  • személyi igazolvány szám és adóazonosító jel, nyilatkozat az adólevonásokhoz
  • A beazonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethetnek a nyeremény átvételéről a Bp. XXII. Nagytétényi u. 29 sz. alatt, a Magyar RTL Televízió Zrt. illetve a Telekom New Media Zrt. székhelyén.
A nyeremény átvételekor igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.
  
 
 
                                                                         
6. A nyeremény-igény érvényesítésének időtartama:
A nyeremények érvényessége 30 nap, azaz amennyiben ezen idő alatt a Magyar RTL Televízió Zrt vagy TNM nem tudja elérni a nyertest, vagy az elért és értesített nyertes ezen idő alatt sem veszi át nyereményét, úgy az alábbi szabályok érvényesek:
  • a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt közjegyző jelenlétében a TNM újra kisorsolja azonos adatbázisból.
 
7. Adatkezelés
 
A résztvevő szavazatának leadásával tudomásul veszi, hogy a nyeremények átadásáról kép, -hang és filmfelvétel készülhet, amelyet a Magyar RTL Televízió Zrt., továbbá a TNM által meghatározott más médiaszolgáltató korlátozás nélkül bemutathat. Az adás időpontjáról a felek közvetlenül állapodnak meg. Résztvevő egyben feltétlen hozzájárulását is adja ezen felvételek rögzítéséhez, azok egészének és részleteinek későbbi, a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM vagy általuk meghatározott személy által bármely, így különösen reklám és egyéb promóciós célú felhasználásához, bármely technikával történő nyilvánossághoz közvetítéséhez, többszörözéséhez, terjesztéséhez idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig rendelkezésre kell állnia.
 
A résztvevő engedélyezi, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM a szavazás szervezése és eredményes lebonyolítása céljából a személyes adatait a jogszabályoknak megfelelően kezelje.
 
A résztvevő kijelenti, hogy a szavazás feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a szavazáshoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette és minderre tekintettel, megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a szavazáshoz megadott személyes adatokat a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM a szavazás lebonyolítása érdekében nyilvántartsa, kezelje és feldolgozza, azt 3. személy részére továbbítsa, illetve adatfeldolgozóval feldolgoztassa.
 
A résztvevő a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését. Abban az esetben, ha a résztvevő adatai jövőbeli felhasználáshoz mégsem kíván hozzájárulni, így különösen, ha nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló kereskedelmi ajánlattal megkeressék, nevének és lakcímének megadásával írásban bármikor korlátozás nélkül és ingyenesen kérheti adatai törlését a nyilvántartásból a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM az alábbi címen vagy elérhetőségen: Bp. XXII. Nagytétényi u. 29. sz.
 
Az adatbázis harmadik félnek nem kerül átadásra.
 
A Szervező a hatályos szabályozással összhangban, ezen adatokat mindaddig kezeli, amíg a résztvevő a hozzájárulását vissza nem vonja.
 
A TNM a hatályos szabályozással összhangban, ezen adatokat mindaddig kezeli, amíg a résztvevő a hozzájárulását vissza nem vonja.
 
TNM adatkezelési szabályzata az alábbi internetes linken érhető el:
 
http://www.telekomnewmedia.hu/doc/adatvedelmi_tajekoztato.pdf
 
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH – 68471/2013
 
 
 
8. Felelősség kizárása
 
A hibás (pl. rossz név, kód tévesztés) vagy a szolgáltatás időtartamán kívül beérkezett szavazatokért a Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM semmilyen felelősséget nem vállal. A jelen szabályzatban foglalt feltételeknek meg nem felelő szavazatok érvénytelenek, és azok a szavazásból kizárásra kerülnek, a nyereménysorsoláson részt nem vehetnek.
A Magyar RTL Televízió Zrt. valamint TNM a nyeremények tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a nyeremény gyártójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben érvényesítheti.
 
9. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA
A szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja a be-, és kimenő SMS forgalmakat.
A TNM az SMS-ek feldolgozását, a válasz SMS-ek tartalmát saját hardware, és software rendszerén belül kezeli.
A szolgáltatáshoz kapcsolódó szavazás előírásoknak megfelelő lebonyolítását a TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.
A résztvevő a szavazással kapcsolatban jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételt tudomásul veszi, elfogadja, és egyben kijelenti, hogy abban saját akaratából, saját felelősségére vesz részt.
A hivatalos Szabályzat hozzáférhető a Szervező címén és valamint a műsor honlapján www.rtlklub.hu/gottalent valamint TXT 605
 
A Szervező fenntartja a Szabályzat módosításának jogát. Az esetleges módosításokat a Honlapon közzéteszi.
Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek
A szolgáltatással kapcsolatban a TNM (1) 382-8200-as telefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni 0-24 óra között. A TNM a beérkező kérdéseket, észrevételeket feldolgozza és az egyes hívókat minden esetben visszahívja, a beérkező észrevételekről, kérdésekről a TNM ügyfélszolgálata egyedi sorszámmal ellátott listát vezet. TNM ügyfélszolgálata a hívó által megadott hívószámon hívja vissza az ügyfeleket.
 
 
 
Kelt: Budapest, 2015. november 27.
 
 
 
 
Magyar RTL Klub Televízió Zrt.                                 Telekom New Média Zrt.
 
 

Legnézettebb videók