Műsorújság
RTL Most

Ő lesz a magyar foci megmentője?

Továbbra is értetlenül állnak Dárdai Pál távozás előtt a magyar szurkolók. A hazai labdarúgás új megmentőjének is tartott szövetségi kapitánynak klubja, a Hertha Berlin nem engedélyezte, hogy a továbbiakban is két csapatot irányítson. Az új kapitány már meg van, még is úgy tűnik, kevesen akarják ezt elfogadni. Kilyén Tamás riportja.
Dárdai Pál és Király Gábor egykori mentora. Egy vérbeli német szakember, aki csapatával a Chelsea-t is legyőzte. A magyar válogatott új szövetségi kapitányáról eddig keveset lehetett tudni, de Bernd Storck most interjút adott a Fókusznak, amiben a magyar foci jövőjéről és Dárdai pótlásáról is beszélt megcáfolva a vele kapcsolatos pletykákat. Magyar címeres melegítőben, a Telki edzőközpontban fogadott minket a német szakember, aki délelőtt az U19-es válogatott mérkőzését tekintette meg. Jegyzetfüzetéből ítélve, máris figyeli az új tehetségeket.

Bernd Storck év elején – Dárdai Pál ajánlására - érkezett Magyarországra sportigazgatóként, majd később az U20-as válogatott kapitánya lett. Az 52 éves edző korábban Kazahsztán válogatottját irányította, ahol 9 meccséből 7-et elvesztett. Itthoni belépője viharosra sikeredett, ugyanis menesztette az utánpótlásképzésvezetőjét és az U16-as csapat edzőjét is.

Azt mondja nem a játékosok sokat kritizált mentalitásával van a gond, hanem hogy kevés profi szakemberünk van, akik megfelelően gondoznák a tehetségeket.  Storck mester ezzel talán nem a levegőbe beszél, hiszen 1996-ban ő fedezte fel elődjét, Dárdai Pált és a válogatott kapusát, Király Gábort is.
 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

Hasonló videók

Legnézettebb videók