Műsorújság
RTL Most

Megszámlálhatatlan balhé, megannyi nevetés - kétéves lett a sikersorozat

Joe, Marci, Anikó, Kristóf, Regina, Lali és a többi szereplő, akik napra pontosan két éve költöztek be a nappalinkba. Még ők sem sejtették, hogy televízió történelmet írnak.
A 38 éves Joe a társaság középpontja, hiszen a fiatalok az ő lakásában élnek. A mára már legendássá vált lakásban ünnepelték meg együtt a két éves születésnapot, lufikkal, tortával és pezsgővel és a rájuk jellemző, vidám hangulatban. Az mondták, ha olykor parázs viták alakulnak is ki, de sosincsenek kibékíthetetlen ellentétek köztük.

Két évvel ezelőtt indultak Joe és barátainak kalandjai, akiket milliók figyelnek estéről estére. Az induló csapatból jelenleg kilenc főszereplőt láthatnak a nézők. Az RTL programigazgatója szerint a sorozat immár műfajt teremtett Magyarországon és komoly rajongótábora van. Sikere titkának azt tartja, hogy a mai fiatalokat foglalkoztató valódi témákról szól.

A mára már legendássá vált 240 nm-es albérletet gyorsan kinőtte a műsor. A sorozatnak ma már három állandó helyszíne van, emellett több visszatérő étteremben és szórakozóhelyen játszódik a kalandos történet.

 

Nézze meg a telejs adást az RTL Moston.

Legnézettebb videók