Műsorújság
RTL Most

20 millió Csala Zsuzsa örököseinek?

Csala Zsuzsa körül még mindig nem csillapodnak a kedélyek. A Blikk információi szerint 20 millió forintot kell fizetnie Anettkának Csala Zsuzsa halála után.
7 évvel ezelőtt ugyanis az elhunyt színésznő segítette barátnőjét és annak beteg férjét, Rezsőt, akinek tüdőrák elleni gyógykezelésére adott kölcsön pénzt. Nagyon jó barátság kötötte őket egymáshoz, így amíg a komika élt, soha nem sürgette a tartozás kiegyenlítését. A rokonok viszont most állítólag igényt tarthatnak a kintlévőségre.

Olyannyira nem volt szó köztük a tartozásról, hogy rengeteg időt töltöttek együtt, sőt, számos alkalommal külföldi útjukra is magukkal vitték Zsuzsát.

Dr. Bátki Pál ügyvéd azt mondja, hogy Csala örökösei jogosultak lehetnek a kölcsön összegére. A tartozásról ugyan nincs kölcsönszerződés, de a színésznő az értesülések szerint egy rendőrségi nyomozás során, illetve egy per kapcsán is azt nyilatkozta, hogy ő adott kölcsön Anettkáéknak. S bár az érintettet nem értük utol, az valószínű, hogy köztük nem lehetett korábban a fent említett pénz miatt feszültség.

Nem ez az első eset, hogy Anettkának a bíróságon kell felelnie. Rezső lánya, Eperke másfél évvel ezelőtt indított hagyatéki pert mostohaanyja ellen, mert szerinte meghamisították apja végakaratát. Azt a nyomozást a bűncselekmény elévülése miatt lezárták, a mostani kölcsöntartozással kapcsolatban viszont még hosszú jogi procedúra várható…


Nézze meg itt a Fókusz riportját!

A Fókusz riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók