Műsorújság
RTL Most

S. Ábel: „Senkinek nem kell tőlem tartania”

Somogyi Ábelt 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolták, ezért az elmúlt 20 hónapot előzetes letartóztatásban töltötte. A gyanúsítás alapja néhány vers volt egy internetes blogon.
Ábel most azt mondja, ez nem az ő blogja volt és nem tervezett semmi szörnyűséget.

Az akkor 22 éves fiatalember az elfogása után beismerő vallomást tett, majd másnap visszavonta vallomását.

Somogyi Ábel 3 és fél évig az ELTE jogi karára járt. Perének alakulása a hallgatók körében is beszédtéma. Több joghallgató is rendszeresen eljár a tárgyalásokra, Ábel állítólag rendkívül felkészülten válaszol, sokszor még a bíróságot is zavarba hozza. A diákok nem tudnak arról, hogy egykori hallgatótársuk vissza akar-e térni az egyetemre, de a többségnek az a véleménye, hogy nem látnák szívesen.

Somogyi Ábelt múlt hét hétfőn engedték ki az előzetes letartóztatásából. A Fővárosi Ítélőtábla változtatta meg az elsőfokú bíróság döntését. Így ezentúl szabadon, korlátozás nélkül mozoghat bárhol. Azt mondja, tőle senkinek nem kell félnie, az elmúlt egy hétben, mióta szabadlábon van, nem érték negatív tapasztalatok.

A következő tárgyalás December 12-én lesz. Ruttner György ügyvéd úgy véli, csupán versek és irományok alapján senkit nem lehet elítélni. Kérdéses az, hogy ezeket és a többi felmerült bizonyítékot, hogyan fogja majd értékelni a bíróság.

Nézze meg itt a Fókusz riportját!

A Fókusz riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

Hasonló videók

Legnézettebb videók